A közösség ereje Krisztinavárosban

Ezért náluk csendesebb a búcsú ünnepe, mint más templomokban, de szép hagyomány, hogy az ünnep napján, augusztus ötödikén egész napos szentségimádást tartanak. Az esti misén pedig együtt ünnepel az egész esperesi kerület, hiszen ilyenkor más templomokból is érkeznek ide hívek és papok. Május első vasárnapján – amely idén egy nappal korábbra, negyedikére esik – az ünnepi szentmisét az új káplán atya, Bakos Zsolt tartja majd. Hagyomány az is, hogy a fiatal paptestvér az ünnepen mutatkozik be a híveknek. A krisztinavárosi születésű plébános emlékei szerint gyermekkorában ilyenkor búcsúsokkal, árusokkal volt tele a templom környéke, mára azonban ez a szokás már inkább csak a vidéki búcsúkon él tovább, ott is leginkább a gyermekek örömére.


A plébánia életében fontos szerepet játszik, hogy a hívek létszámában bizonyos növekedés és ugyanakkor csökkenés is megfigyelhető – folytatja kérdésünkre a plébános. – Mivel a kerület lakosságának hatvan százaléka nyugdíjas, ezért a demográfiai adatok ismeretében sajnos nem meglepő a fogyás. Ám szerencsére egyre több fiatal házaspárt is köszönthetünk a templomban, s ebben jelentős része van a helyi cserkészcsapatnak. Cserkészházasságok is köttetnek olykor, s a fiatalok egy része aztán itt marad, ide kötődik. Ez nem jár együtt létszámbeli növekedéssel, de örömteli dolog. Tavaly nyáron meghirdettük az egyházközségi „zsinatolást”, ami egy rendkívül termékeny és hasznos együtt gondolkodást jelent. Különböző munkacsoportokban keressük a választ arra a kérdésre, hogyan tudnánk megszólítani az egyházhoz nem kötődő embereket, és még többeket magunkhoz hívni. Talán egy év múlva már ennek a munkának is lesz látható eredménye. Hozzánk tartozik a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, s bár az ott tanulók nagyobbik része nem a környéken lakik, azért képet kapunk a fiatalok problémáiról. Tény, hogy az iskolának óriási jelentősége van, hiszen a nevelés nem múlik el nyomtalanul. A templomban nemrég házasságot kötött egy olyan fiatal pár, amelynek mindkét tagja ide járt iskolába. A hit évére való tekintettel előadás-sorozatot szerveztünk. Augusztus tizedikén Puskás Antal pálos szerzetes Mária hitéről beszél majd, de korábban Török Csaba, Rózsa Huba, Mohos Gábor, Varga László jezsuita szerzetes, Michl József tatai polgármester és Bence Imre evangélikus lelkész is vendégünk volt egy-egy hitébresztő előadás erejéig.

A Havas Boldogasszony-ünnep eredete az Örök Városig, a Santa Maria Maggiore-templom alapításának történetéig vezet minket, ám talán még az egykori római, nyári hóesésnél is fontosabb emlékezni a hótiszta, szeplőtelen Szűzanyára. Az ő bűntelen élete legalább akkora csoda, és mi Máriát köszöntjük ezen az ünnepen – zárta szavait Vigassy Mihály plébános.

 Fotó: Kissimon

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .