A szegények védelmezője

„Rani nővér szomjazott az igazságra, ezért ölték meg 1995. február 25-én. A gyilkos ötvennégy késszúrással végzett vele, valóságos mészárlást rendezett. A nővér mindeközben Jézus nevét ismételgette” – így nyilatkozott az indiai vértanúról Angelo Amato bíboros. Ferenc pápa március 23-án ismerte el az apáca vértanúságát, megnyitva ezzel az utat a boldoggá avatása előtt.
Rani Maria nővér Kerala államban született. Két és fél éve dolgozott Udaj­na­gar­ban, elsősorban a falvak földműveseit, különösen a nőket segítette. Az egyik alkalommal éppen úton volt Bhopál felé, amikor leszállásra kényszerítették a buszról, és az utasok szeme láttára meggyilkolták. Világos volt annak a személynek a sorsa, aki az átalakulóban lévő vidéki Indiában az erősebb joga ellen felemeli a hangját: a nővérnek a szegények érdekében végzett fáradhatatlan munkája zavarta a helyi „nagyurakat”. A gyilkos támadás indítéka az volt, hogy a nővér a szeretet evangéliumát hirdette, és megvédte a szegényeket azoknak az igaz­ságtalanságaitól, akik csalárd módon eltulajdonították a földjeiket. Rani nővér együttműködés kezdeményezése és mikrohitelek által próbálta megmenteni a teljes nyomortól és az öngyilkosságtól a földönfutóvá tett kisbirtokosokat. Halálhíre nagy visszhangot keltett, tüntetéseket tartottak, amelyeken más vallásokhoz tartozó emberek is részt vettek.
Meggyilkolását követően jelentős változások történtek. Az elkövető, Szamandár Szing a börtönben megtért, és mély átalakuláson esett át, amelynek csúcspontja 2002-ben abban mutatkozott meg, hogy kiengesztelődött Szelmi Paul nővérrel, a meggyilkolt szerzetesnő testvérével. Mostanra Szing letöltötte a büntetését, szabadulásáért az áldozat családja is közbenjárt. Szelmi Paul nővér a közelmúltban így nyilatkozott a gyilkosról az Asianews hírügynökségnek: „Kolostorunkhoz közel él, és gyakran ellátogat hozzánk. Rani Maria nővér halálának évfordulóján minden évben lerója a kegyeletét a sírnál, és felajánlja földje gabonáját a megújult élet jelképeként. Ilyen módon hirdeti Isten irgalmasságát.”
Mit jelent Rani Maria nővér áldozata az indiai Katolikus Egyház küldetése szempontjából, ha figyelembe vesszük, hogy Madhja Pra­des tartomány ma a hindu integralizmus fellegvára? Ama­to bíboros szerint áldást: „Sok misszionáriusnak ösztönzést és védelmet jelent nehéz munkájában. A vértanúk mindig termékennyé tették a földet az új keresztények nemzedéke számára. A klarissza nővérek különösen is büszkék Rani Maria nővérre, és örülnek, hogy újabb égi oltalmazójuk van Szent Alfonsa Muttathupaddathu nővér mellett.”

Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: News.va

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..