A pletyka mindent túlél

A most nyolcvanéves David Latimer brit nyugdíjas 1960 húsvétvasárnapján ültette a növényt egy majd negyvenliteres kénsavtartó üvegballonba. Komposztot tett alulra, majd óvatosan belehelyezte a palántákat, s egy pohár vízzel meglocsolta őket. Tizenkét éven keresztül növekedett a pletyka a szűk helyen, majd a férfi 1972-ben kíváncsiságból és kísérletképpen bedugaszolta az üveget. A pletyka nemcsak hogy túlélte az elmúlt időszakot, hanem dús, burjánzó vegetációvá nőtt, még visszametszésre sem volt szüksége, csak a rendelkezésre álló teret töltötte ki. Önálló mikrokozmosz jött létre a palackban, bizonyságul arra, hogy e növény fantasztikus túlélő. Feltehetően Földünk flórája is hasonlóképpen működne, ha nem rombolnánk lépten-nyomon környezetünket.

Az üvegbe zárt pletyka története számos tanulsággal szolgál, ám a legjobb, hogy mi magunk is létrehozhatunk ilyen csodálatos mikrokertet a szobánkban. Ha elfogyott a baracklekvár vagy a télire eltett csemegeuborka, mossuk ki jó alaposan a befőttesüveget, az aljára tegyünk egy vékony réteg homokot, rá a komposztot, pár kavicsot, majd ültessük el a növényt. Lehet páfránypalánta, árvalányhaj, de akár pletyka is, ha nem félünk a szóbeszédtől…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .