A hét szentje Paolai Szent Ferenc

Szülei Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért folyamodtak, hogy házasságuk ne maradjon gyermektelen, és megfogadták, hogy a vágyott fiút az ő nevére kereszteltetik majd. Amikor a csecsemő megbetegedett, ismét hozzá fordultak, és gyógyulásáért cserébe megígérték: a fiú egy éven át a ferencesek ruháját fogja viselni. Ferenc tizenhárom évesen ferences szerzetes lett, ám a kolostor helyett két év elteltével egy barlang magányát választotta.
Vadászok fedezték fel nem sok­kal később, és híre gyorsan elterjedt. Ettől fogva rengeteg ember kereste föl, akik közül sokan nem lelki segítségért folyamodtak hozzá, hanem remetetársaiul ajánlkoztak. Ferenc ezért kápolnát épített, három cellával, és ezzel megvetette a legkisebbek (mi­ni­miták) későbbi rendjének alapját. Mivel továbbra is rengetegen jelentkeztek, 1452-ben megalapította közösségének első kolostorát.
A hagyomány szerint sok csodát tett, de legerősebben személyes példájával hatott környezetére. Önmagától és szerzeteseitől egyaránt önsanyargatást és vezeklő életet várt el: húst például sohasem ehettek.
IV. Szixtusz, VI. Sándor és II. Gyula, a reneszánsz pápái tisztelték, sokszor kérték a tanácsát, támogatták, rendjét pedig kiváltságokkal ruházták föl. IV. Szixtusz túl szigorúnak tartotta a minimiták böjti előírásait, Ferencnek azonban sikerült meggyőznie. A pápa szerette volna pappá szentelni, de ő elutasította ezt a lehetőséget. VIII. Károly király kolostorokat ajándékozott neki Am­boise-ban, a római monte Pinci­ón, valamint a Du Plessis-konventet a királyi kastély parkjában. Nigeont, a grand­montiak egykori kolostorát is megkapták.
A nagybeteg XI. Lajos francia király a remete csodatevő képességére számítva követet küldött a nápolyi királyhoz, hogy az parancsoljon rá alattvalójára, és küldje el hozzá. Ferenc azt válaszolta a királyi követnek, hogy ő nem orvos és nem is varázsló. Csak akkor indult el az uralkodó betegágyához, amikor a pápa parancsolta meg neki az utazást. Érkezése után azonnal megmondta Lajosnak, hogy nem tudja meggyógyítani, és Isten sem fog az érdekében csodát művelni. Abban viszont segítségére lehet, hogy a halála előtt könnyítsen lelkiismeretén. A király először tiltakozott, de végül elfogadta a segítséget, és megbékélve hunyt el.
Mivel sok embert meggyógyított, Ferenc halálos ellenségei lettek a környék seborvosai, és egy tudós ferences segítségét kérték. Az vitába kezdett Ferenc testvérrel, aki még írni-olvasni sem tudott. Sértően beszélt vele, amire válaszul Ferenc a tűzhelyből marék izzó parazsat emelt ki puszta kézzel, és a következő szavakkal nyújtotta az indulatba jött pap felé: „Padre Antonio, melegedj egy kicsit a szeretet tüzénél, mert arra van a legnagyobb szükséged!”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .