A gyógyítás szolgálata

Fotó: Merényi Zita

 

Budapest egyik legszebb helyén, a Széher út és a Tárogató út által közrefogott, a János-hegyre és a Hűvösvölgyre néző telken 1935-ben kezdték el építeni a Szent Ferenc Kórházat. Az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővérei munkabérükből, adományokból és koldulásból teremtették meg azt az alapot, amelyből 1937-re felépült a kórház. Azóta is folyamatosan megújulva szolgálja a gyógyítás feladatát.
A kórház létrejötte óta eltelt nyolcvan évért adtak hálát az intézményt fenntartó kongregáció nővérei, az ott dolgozó munkatársak és a betegek, s egyúttal azt is ünnepelték, hogy hamarosan megkezdődik a kórház új szárnyának építése. A beruházás megvalósulásával százötven ágyasra bővül az intézmény, és a négyszintes épületben az orvosi egyetem oktatóhelyeként megkezdi működését a kardio­vaszkuláris rehabilitációs központ. A jövő év decemberére tervezett befejezést követően a régi épületrészek teljes felújítása következik.
A jubileumi szentmisét ­Beer Miklós püspök mutatta be. Az ünnepségen részt vett M. Gerarda Farská, a kongregáció generális elöljárója. Köszöntőjében úgy fogalmazott: akkor lesz Istentől áldott és szakszerű a szolgálatuk, ha a munkatársaik és ápoltjaik felé is Isten jóságát és irgalmát közvetítik.
Beer Miklós jó ismerősként jött a Szent Ferenc Kórházba, hiszen tíz évvel ezelőtt a hetvenedik évfordulót is együtt ünnepelte a közösséggel. „Sok személyes élménnyel élem át ezt a jubileumot” – mondta a kórház tornatermében felállított oltárnál – a kápolna ugyan­is kicsinek bizonyult az ünneplésre.
A születés öröme, a munkáért aggódás fájdalma, az otthontalanság, a háború réme, a gyengeség és a betegség ma is ugyanúgy meghatározzák az ember életét, mint bármikor a történelem folyamán. Nyolcvan évvel ezelőtt a hit adott bátorságot a kórházalapításhoz, s ma is a hit a szolgálatunk forrása – mondta Beer Miklós. – Krisztus példája mutat utat számunkra. Krisztus az irgalmas szeretet és a másokért vállalt szolgálat útjára irányít. Ha az ő arcát látjuk egymásban, akkor járunk jó úton.
Toldy-Schedel Emil, a kórház igazgatója azok szolgálatáról emlékezett meg, akiknek nevét nem őrizte meg a történelem, de akik nélkül ma nem ünnepelhetnék a jubileumot. Az ünnepen emléklappal, plakettel ismerték el sokak hosszú éveken át tartó, elkötelezett szolgálatát.
A közép-európai országokban – Szlovákiában, Romániában, Magyar­országon, Ukrajnában és Albániában – működő Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció hivatása beteg­ápolásra, tanító-nevelő munkára és egyházi szolgálatra szól. Hazánkban Budapesten, a Széher úti Szent Ferenc Kórházban a fiatal nővérek ápolóként, epidemiológiai szakasszisztensként és lelkigondozóként vesznek részt a gyógyító tevékenységben.
A kórházat Kuczera Flóra elöljárónő kezdeményezésére a kongregáció nővérei alapították 1935-ben. 1937. augusztus 19-én Angelo Rotta apostoli nuncius áldotta meg az intézményt. 1950-ben a rendet feloszlatták, a rend­házat és a többi ingatlant államosították. 1996-ban önálló igazgatású egyházi tulajdonú egészségügyi intézmény lett a Szent Ferenc Kórház. A jelenleg nyolcvanágyas intézményben és szakrendelésein belgyógyászat és kardiológia működik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .