Bizonyos mozdulatokra teljesen képtelenné váltam, bal karom zsibbadt. Roppant okosan és ügyesen három napon keresztül semmit sem tettem a gyógyulásomért, mivel nagyon szeretek szenvedni. Végül csütörtök reggel a szerkesztőségben egy bölcs, sokat látott asszony figyelmembe ajánlotta a hogyishívják tablettát, azt a V betűset, „mert az nagyon jó”. Megvettem, majd a nap során az előírásnak megfelelően bevettem három szemet. Estére sokkal jobban lettem, a tabletta csodát tett.
Hanem késő este, elalvás előtt kezembe került a gyógyszer ismertetője, amelyben ott sorakoznak a különféle mellékhatások. Hűségesen idézem, egyetlen szót sem toldok hozzá. „Gyakori mellékhatások: véres vizelet, a veseműködés zavarainak tünetei, májgyulladás vagy májelégtelenség tünetei, szokatlan vérzés, bőrvérzés, magas láz, nem javuló torokfájás, vírusos agyhártyagyulladás tünetei, görcsrohamok, a szívinfarktus és az agyérgörcs kialakulásának kockázata. További gyakori mellékhatások (száz emberből tíznél jelentkeznek): hasfájás, hasmenés, bélgázosság, fejfájás, szédülés, hányás, bőrkiütés, emésztési zavarok, étvágytalanság. Ritka mellékhatások (tízezer emberből tíznél jelentkeznek): aluszékonyság, gyomorfájás, a végtagok vizenyője (ödéma), székrekedés, kiütések a szájban, az ízérzés zavarai, bizsergés és zsibbadás, remegés, látászavarok, fülcsengés, depresszió, a nyelőcső fekélyei, hajhullás, memóriazavarok, szorongás, hólyagos bőrkiütések, bőrvizenyő, rémálmok.”
Ez utóbbi mellékhatás máris megvalósult: álmomban hatalmas, szőrös tabletták üldöztek. Másnap bementem egy patikába, és az összes lehetséges mellékhatás ellen kértem egy-egy megfelelő gyógyszert – a végösszeg hallatán viszont csengeni kezdett a fülem, és szédültem, a karom zsibbadt és remegtem. A gyógyszeripar lényege, hogy a még nagyobb haszonszerzés céljából újabb és újabb vásárlásokba hajszolnak: a magas vérnyomás elleni gyógyszer bokavizesedést okoz; annak az ellenszerétől spontán lehullik a fülcimpánk; a fülcimpát erősítő kenőcstől viszont nem tudunk a két szemünkkel egyszerre pislogni. A mellékhatások végül körbeérnek, vissza a magas vérnyomáshoz – ahogy abban a klasszikus, Sinkovits Imre és Szombathy Gyula által előadott hátviszketős kabaréjelenetben.
Amikor e sorokat írom, az orrom már nem lelem, könyököm izzad, tekintetem vizenyős, izmaim petyhüdtek. Most búcsúzom, azzal a tudattal, hogy tíz százalék esélyem van egy közeli gutaütésre. Ég Önökkel! Ha a jövő heti lapszámban egyetlen írásom sem találják, tudni fogják, mi történt.
