Innen-onnan

Dolan érsek a katolikusok és zsidók közös tennivalói között említette, hogy szorosabb összefogással megvédhetik a lelkiismereti és vallásszabadságot az elnyomó politikai nézetekkel szemben. Az amerikai érsek azt is hozzátette, hogy a mérsékelt iszlám vezetőkkel folytatott párbeszéd segíthet az iszlám fanatizmus megfékezésében. (VR)

 

Jövőre Kubába megy a pápa?

Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint XVI. Benedek azt tervezi, hogy jövő tavasszal Mexikóba és Kubába látogat. A kubai látogatáshoz nagyszerű alkalomnak bizonyulhat a cobrei Irgalmas Szűz kegyszobrának (képünkön) négyszázadik évfordulója. (KAP)

Szent Márton-ünnep Kismartonban

A Kismartoni (eisenstadti) egyházmegye védőszentje, Szent Márton püspök ünnepének díszvendége idén Erdő Péter bíboros volt. November 11-én Aegidius Zsifkovics megyés püspökkel és Paul Iby nyugalmazott megyés püspökkel koncelebrálva mutatott be szentmisét, délután pedig az átalakuló plébániarendszerről tartott előadást a hagyományos ünnepi akadémián. (KAP)

Szudáni püspökök háborútól óvnak.

Észak- és Dél-Szudán katolikus püspökei a két ország közötti háborútól tartanak. A továbbra is egységes püspöki konferencia a nemzetközi közösség segítségét kéri a két ország határvidékén kialakult helyzet miatt, ahol hiányzik az élelem és a gyógyszer, ráadásul légitámadások sújtják a lakosságot. (KAP)

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.