140 évvel ezelőtt történt

Fotó: Frank Yvette

 

A dél-alföldi cserkészek és a szeged-belvárosi plébánia immár tizenöt esztendeje hívja találkozóra a hazai és a határon túli cserkészegyesületeket a szegedi nagy árvíz emléknapján. Az 1879-es árhullám szinte a földdel tette egyenlővé Szegedet. A polgárok, az ország és egész Európa összefogásának köszönhetően épült újjá a város. A dóm építését fogadalomból határozták el a szegedi városatyák, köszönetképpen az újabb árvizektől való megmenekülésért.
„Az első ilyen rendezvényen háromszázan vettek részt, most több mint ezren vagyunk. Az összefogás és az együttműködés erejét megélve emlékezünk Szeged újjászületésére. Mi, cserkészek is egy nagy közösség tagjai vagyunk, mindig segítünk egymásnak” – mondta Blazsev Zsófia, az esemény főszervezője.
A magyar cserkészcsapa­tok mellett Erdélyből, a Vajdaságból és a horvátországi Zágrábból is érkeztek résztvevők a találkozóra. Petkovics Miklós és Balázs Piri Zoltán a zágrábi cserkészcsapatot vezetik, most először jöttek el erre az eseményre. „Jelenlétünkkel emlékezünk azokra, akik a tragédia részesei voltak. Akkor sok ember fogott össze egy közösségért, egy cél megvalósításáért. Példa­értékű együttműködés volt ez” – mondták a horvátországi cserkészek.
Az esemény színes programjaival elsősorban a szegedieket igyekeztek megszólítani a szervezők. Kovácsolás, íjászat, játéksátor, szabadulószoba és ökumenikus istentisztelet is várta az érdeklődőket. Főzőversenyt is rendeztek: az induló csapatoknak levest kellett főzniük. Bakos Judit Sükösdről érkezett egy 35 fős társasággal: ők babgulyást készítettek, és a zsűri mellett a gyerekeket is jól kellett lakatniuk a levessel. Az árvízi megemlékezések a hétvégi kavalkád után is folytatódtak. Március 11-én délután ünnepi programokat tartottak az árvízi emlékműnél, ahol felléptek a szegedi óvodások és a Fool Moon a cappella együttes. Ezt követően lámpás séta indult a Huszár Mátyás rakparton, amit a Tisza vizén 140 hajó felvonulása kísért. A menet egyperces megemlékezéssel ért véget a Tisza-szobornál. Március 12-én a tragikus eseményekre emlékezve hajnali 2 órakor megszólaltak a dóm harangjai. A szegedi nagy árvizet ábrázoló festményekből kiállítás nyílt a Fekete házban, majd emléktáblát avattak a Roosevelt téren, a történelmi vízmércénél.
A tragédiáról táncdráma is készült, amelyet március 12-én és 18-án mutattak be a Szegedi Nemzeti Színházban.

Forrás: Délmagyar.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .