Virtuálisan is látogatható lesz a temesvári székesegyház

A XVIII. században épült temesvári katedrális a története során először esik át teljes körű felújításon. A tervek szerint 2020-ban adják át a székesegyházat, amelyet egy több mint 16 millió lej (mint­egy egymilliárd forint) értékű európai uniós pályázati alapból restaurálnak. Elsőként leszerelik és felújítják a fából készült díszeket és szobrokat, az oltárokat, a festményeket, a kovácsoltvas elemeket és a padokat, majd megkezdik a templom teljes felújítását. A festményeket helyben, a sekrestyében restaurálják a szakemberek; a fából készült szobrokat és díszítőelemeket újraaranyozzák. A felújítást követően az egész templombelső világosabb lesz. A kőpadló hiányzó és töredezett részeinek pótlására ugyan­abból a németországi kőbányából hoznak köveket, ahonnan az 1700-as években, a székesegyház építésekor. A templom a felújítás során padlófűtést is kap.
Évente mintegy 19 ezer látogatója van a Szent György-székesegyháznak, és a munkálatok befejezése után még többre számítanak. A testi fogyatékossággal élők egy speciális oldalbejáraton keresztül látogathatják majd a megújult templomot. Megnyitják a kriptát is, ahol az egyházmegye püspökei és a kanonokok nyugszanak, többek között Szentkláray Jenő, a csanádi székeskáptalan nagyprépostja. A felújítás után a barokk katedrális a honlapján keresztül virtuálisan is látogatható lesz.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .