Világiak feladatai a plébániákon

A többéves program az egyházközségi elnökök képzésével kezdődött. Az elnökökön kívül képzésen vesznek részt a különböző egyházközségi tisztségviselők is. A tagság számára pedig, két-három képviselő-testülettel közösen lelki napokat szerveznek a helyi plébánosok, amelyek már el is kezdődtek. Lehetőség van arra is, hogy egy-egy képviselő-testület közösen vegyen részt a Martineumban lelkigyakorlaton, és/vagy közösségépítő hétvégén.

Az első képzési hétvége idén február 8. és 10. között volt Egyháziak és világiak együttműködése a lelkipásztorkodásban címmel. Az előadások témáit (Minden keresztény meghívást kapott, hogy építse Krisztus testét; Egyházkép, az egyház lényeges elemei, struktúrája, hierarchiája, fegyelmi rendje; Hivatalos egyházi megnyilatkozások a plébániai közösségek életével kapcsolatban; A világiak és egyháziak együttműködésének színterei a helyi képviselő testületek, Gyakorlati liturgia) csoportmunkában dolgozták fel a résztvevők. Az előadók az egyházmegye papjai voltak: Horváth József (Martineum), Németh Zoltán (Körmend), Miszori Zoltán (Szombathely, székesegyház), Molnár Szabolcs (Gencsapáti), Kürnyek Róbert (Szombathely, püspökség).

A képzés utolsó napján Veres András megyés püspök is találkozott a résztvevőkkel. Ismertette velük az egyházmegye strukturális átalakítására vonatkozó tudnivalókat, az egyházközségi képviselő-testületek feladatait, egyúttal aktív közreműködésre hívta őket a plébánia munkájában. Meghallgatta a részvevők értékelését a programról, és válaszolt a kérdéseikre. A képviselő-testületi tagok értékeléséből egyértelműen kiderült, hogy a képviselőtestületi elnökök a képzésen számos új információt kaptak, megismerték egymást, személyesen is találkozhattak az egyházmegye főpásztorával. Úgy értékelték, hogy a képzésen való részvétel új lendületet adott a munkájukhoz.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .