Nagyvilág

Hatszázötven vietnami felnőtt keresztség

A hanoi és saigoni főegyházmegyében összesen 650 hittanuló készült fel a húsvéti keresztségre. Legtöbben korábban buddhisták voltak. Vietnamban mintegy hatmillió katolikus él, a lakosság 8,5 százalékát alkotják.

A katekizmus kínai nyelven is

A Katolikus Egyház Katekizmusa már kínai fordításban is elérhető a Vatikán honlapján. A L’Osservatore Romano a közelmúltban közölte, hogy még ebben az évben elkészül az egyházjogi kódex, valamint a II. vatikáni zsinat legfontosabb dokumentumainak kínai fordítása is.

Az idei Templeton-díjas

A spanyol születésű amerikai Francisco J. Ayala fejlődésgenetikus, volt domonkos szerzetes pap, aki harminc éve küzd a természettudomány és vallás kölcsönös tiszteletéért, kapta idén a Templeton-díjat. Mindig óvott a tudomány vallási befolyásolásától, de a hitet a tények megértése fontos feltételének tartja. A hetvenhat éves tudós május 5-én veheti át a díjat a londoni Buckingham-palotában – közölte március 26-án a washingtoni székhelyű Templeton-alapítvány. A Templeton-díj 1,1 millió eurós pénzösszeggel jár.

Amerikai egészségügyi reform

Az egészségügyi reformtörvényt a közelmúltban szavazták meg a törvényhozók. Barack Obama elnök programjának egyik legfontosabb pontja a biztosítás körét kiterjesztő egészségügyi reform. Francis George chicagói bíboros érsek, a püspöki konferencia elnöke örömmel üdvözölte a reformot, csak arra figyelmeztetett, ne jelentsen „kiskaput” az abortuszok anyagi támogatására. Obama elnök a törvény március 24-i ünnepélyes aláírására meghívta Carol Keehan szerzetes nővért is, aki a katolikus egészségügyi szövetség elnöke. A szövetséghez ötszáz katolikus kórház tartozik.

A Közel-keleti  keresztények helyzetéről

A szentföldi és a közel-keleti keresztényeknek súlyos hátrányos megkülönböztetést kell elszenvedniük, amire a Nyugat közömbösen tekint – állapította meg a közelmúltban tett nyilatkozatában Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa húsvét közeledtével. – Nem maradhatunk közömbösek keresztény testvéreink drámáját látva. Arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat, ha jobb életkörülményeket, békét és nyugalmat akarnak biztosítani maguknak és gyermekeiknek. Joguk van továbbra is hazájukban élni, ahol születtek. Minden erőnkkel támaszt kell nyújtanunk nekik.

Keresztényellenes erőszak Pakisztánban

A politikai hatóságok, a tömegtájékoztatás, a nemzetközi közösség és a civil társadalom növelje erőfeszítéseit, hogy rávilágítson a keresztények és a vallási kisebbségek szenvedésére és szerencsétlen helyzetére Pakisztánban. – Ezzel a kéréssel fordult a világhoz Lawrence John Saldanha, Lahore érseke, az ázsiai ország püspöki konferenciájának elnöke, amikor kommentálta a helyi keresztény közösséget sújtó legutóbbi drámai erőszakcselekményeket. A közelmúltban muzulmán szélsőségesek felgyújtottak egy férfit és egy nőt, mert nem akartak áttérni a mohamedán hitre. A két személy belehalt sérüléseibe.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .