Áprilisi életige: „Én vagyok a feltámadás és az élet”

Mire Márta: „Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre” (Jn 11,25). Jézus meg szeretné értetni, ki is ő az emberek számára. Nála van a létező legértékesebb ajándék, az élet, amely után vágyakozunk: az élet, amely nem múlik el. Márta is hisz a végső feltámadásban: „Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon.” Jézus azonban csodálatos kijelentésével: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, megérteti vele, hogy nem kell az eljövendőkre várnia ahhoz, hogy a halottak feltámadásában reméljen. Ő már most, a jelenben is, minden hívő számára az isteni, elmondhatatlan, soha véget nem érő élet. Ha Jézus ott van a hívőkben, ha benned él, nem fogsz meghalni. Ez az élet a hívőben a feltámadt Jézus természete szerint működik, egészen más tehát, mint az emberi természet. Ez a rendkívüli élet már benned is ott van, és az utolsó napon fog kiteljesedni, amikor egész lényed feltámad. Állításával Jézus természetesen nem tagadja a fizikai halál létezését. Az mégsem jelenti az igazi élet elvesztését. A halál tapasztalata, mint minden ember számára, a te számodra is egyedüli, megrázó és talán félelmetes ereje marad, de ezen túl már nem a lét értelmetlenségét, abszurditását, már nem az élet kudarcát, nem a végső állomást jelzi. A halál számodra valójában többé nem halál. S hogy mikor fogant meg benned a soha el nem múló élet? Amikor megkereszteltek. Bár halandó vagy, Krisztus halhatatlan életet adott neked. A keresztségben ugyanis megkaptad a Szentlelket, aki feltámasztotta Jézust. Ahhoz, hogy részesülj e szentségben, a hitedre volt szükség, melyet keresztszüleid vallottak meg a nevedben. Jézus ugyanis a Lázár feltámasztásáról szóló történetben így szól Mártához: „Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. (…) Hiszed ezt?” A hit elengedhetetlen feltétel: nemcsak azt jelenti, hogy elfogadod a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem hogy egész lényeddel követed is. Ha tehát meg akarod kapni ezt az életet, ki kell mondanod az igenedet Krisztusnak, el kell fogadnod tanítását, és szavai, parancsolatai szerint kell élned. Jézus világosan megmondta: „Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre.” Tanítását pedig egyetlen szó foglalja össze: a szeretet. Lehetetlen, hogy ne légy boldog: benned van az élet! A húsvéti időszakban is segítsünk egymásnak megvalósítani elhatározásunkat, melyet állandóan meg kell újítanunk: próbáljunk újra és újra meghalni önmagunknak, hogy Krisztus, a Feltámadott már mostantól bennünk élhessen.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .