Veszélyt jelent a családra

Ezt követően április 24-én közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.Ebben megállapítja: ez a törvény „a katolikus egyház tanítása szerint komoly veszélyt jelent a társadalom alapvető intézménye, a család számára. Az egyház, a természeti törvény és a magyar Alkotmány is azt vallja, hogy a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, amelynek célja a házastársak java és az élet továbbadása.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét hangsúlyozza, hogy a család az az alapvető emberi közösség, amely a személyes boldogság és a gyermekek nevelése szempontjából mással nem helyettesíthető, része a népek és az egész emberiség közjavának. A politikusoknak szem előtt kell tartaniuk a társadalom védelmét, és olyan jogszabályok létrehozásán kell fáradozniuk, amelyek erősítik a család intézményét, és bátorítják a fiatalokat a felelősségteljes családalapításra és gyermekvállalásra, vagyis amelyek az általuk vezetett nép életét és nem pusztulását szolgálják.

Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..