Vatikáni vezető csillagász a Kepler-452b-ról

Tudományos szenzációt jelentett be a NASA néhány nappal ezelőtt: a Kepler űrtávcső Föld-szerű bolygót talált a Hattyú csillagképben. A hír azért érdekes, mert bár már ismerünk Nap-szerű csillagokat, még sohasem találtunk a lakható zónájukban Földhöz hasonló méretű bolygót. A lakható zóna az a távolság a csillagtól, ahol se nem túl alacsony, se nem túl magas a hőmérséklet ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínen, és rendelkezésre álljanak az élet kialakulásához szükséges feltételek. A Kepler-452b a legkisebb bolygó, amit ebben a zónában eddig észleltünk, igaz, még így is másfélszer akkora, mint a Föld. A hivatalos közlemény úgy fogalmaz: a Föld öregebb, nagyobb unokatestvérét találták most meg. Egy olyan bolygót, ami hatmilliárd évet töltött a csillaga lakható zónájában, jóval többet, mint a Föld. Ennyi idő alatt egyébként bőven kialakulhatott rajta élet.
José Gabriel Funes argentin jezsuita, vatikáni vezető csillagász szerint még évekbe fog telni, míg megbizonyosodhatunk arról, hogy a NASA által most felfedezett égitesten valóban lehetséges-e az élet. Például annak megállapítása, milyen az égitest atmoszférája, még körülbelül tíz év kell. Csak ezután nyilatkozhat a teológia a Földön kívüli élet kérdéséről. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .