Vatikán

Továbbra is a Szent Márta Házban

Ferenc pápa nem költözik át az apostoli palotába, mert – mint azt egy Buenos Aires-i pap barátjának írta – a Szent Márta-vendégházban jól érzi magát, nincs elszigetelve másoktól. „Nem kívánok átköltözni az apostoli palotába. Oda csak a kihallgatások alkalmával és dolgozni járok. A Szent Márta Házban normális életet élek: reggelente nyilvános szentmise, délben együtt étkezem a vendégekkel. Ha az én koromban változtatnám meg életstílusomat, nevetségessé válnék” – írta a szentatya levelében, amelyet Enrique Martinez plébános felolvasott a híveknek. Martinez plébános egyike annak a három szeminaristának, akiket 1975-ben Enrique Angelelli, La Rioja püspöke Bergoglio jezsuita tartományfőnök gondjaira bízott. A püspököt a munkások védelmezése miatt a katonai junta 1976-ban meggyilkolta. (Die Presse)


A Vatikáni Bank új elnökének nyilatkozata

Ernst von Freyberg, a vatikáni bank (IOR) új elnöke (képünkön) május 31-én adott rádiónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy jobb átláthatósággal és hatékonyabb kommunikációval kívánja helyreállítani az intézmény tekintélyét. A pénzmosási kísérletek vonatkozásában semmiféle toleranciáról nem lehet szó – szögezte le a bank vezetője, és tájékoztatta a sajtót arról is, hogy az intézmény szorosan együttműködik a vatikáni pénzügyi információs felügyelettel. (KAP)

Évente százezer keresztényt ölnek meg

Silvano Maria Tomasi érsek, a Vatikán állandó ENSZ-képviselője május 27-én az Emberi Jogi Tanács genfi ülésén bejelentette, hogy a Szentszék becslése szerint a világon évente százezer keresztényt ölnek meg a hite miatt, s további ezreket üldöznek és tesznek erőszak áldozatává különösen Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. (KAP)

A Szentatya az elrabolt szíriai püspökökért

Ferenc pápa június 2-án az Úrangyala imádság alkalmából a csaknem két éve zajló szíriai polgárháború ellen emelte fel szavát. Az erőszak különösen az ártatlan polgári lakosság körében szedi áldozatait, és halált, rombolást, rendkívül nagy gazdasági és természeti károkat okoz. A szentatya az április 22-én, Aleppó közelében elrabolt ortodox metropoliták elrablóihoz intézte szavait, arra kérve őket, engedjék szabadon a papjaikért közbenjáró főpásztorokat. Hozzátartozóikat és híveiket arról biztosította: „Mindig imádkozunk a kedves Szíriáért.” (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .