Vatikán

Türelmes ökumené

Higgadt és megfontolt magatartást kell tanúsítanunk az ökumenikus párbeszéd során – szögezte le XVI. Benedek pápa a keresztények egységéért szervezett imahét zárásán, a január 25-i ökumenikus vecsernyén, amelyen az anglikán, a református és az ortodox egyházak képviselői is jelen voltak. Mint mondta, a keresztények egységének helyreállítása minden hívő feladata, de türelmesnek kell lennünk, s nem szabad elcsüggednünk. Napjainkban a győzelmet gyakran egyenlővé teszik az azonnali sikerrel, keresztény szemszögből azonban hosszú és göröngyös út vezet a győzelemhez. Mindez érvényes az ökumenizmusra is – fejtette ki a szentatya. Majd hozzátette: a várakozó magatartás nem jelent passzivitást. Végül pedig arra hívott minden keresztényt, hogy elszántan és bátran munkálkodjék az ökumenizmusért. (KAP)

Csend és szó kapcsolata

XVI. Benedek pápának a közösségi tájékoztatás idén május 20-án esedékes világnapjára szóló üzenetében a fenti címben jelzett témáról többek között ez szerepel: „Amikor a szó és a csend kizárja egymást, a kommunikáció elromlik, vagy azért, mert a túl sok beszéd egyfajta kábultságot okoz, vagy ellenkezőleg, a ridegség légköre alakul ki. Amikor azonban a kettő – a szó és a csend – kiegészíti egymást, a közlés értéket és értelmet kap.” (VR)

Pápai felhívás a Szentföld békéjéért

A Szentföld békéjéért tartott nemzetközi imanapon, január 29-én kétezer-ötszáz városban imádkoztak e szándékra. XVI. Benedek pápa szerint „a katolikus egyház Istennek ezt az ajándékát kéri erre az Istentől megáldott földre”. A szentatya szolidaritásáról biztosította Fouad Twal jeruzsálemi pátriárkát. Az úrangyala után egy-egy olasz fiú és leány két fehér galambot röptetett ki a pápa ablakából, a Szentföld békéjének jelképeként. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .