Üveg a könyvek között

És adták tovább az egykori szőke lánynak, Tóth Erzsébetnek is, aki ma is üvegfestőként dolgozik. De maradjunk még a hetvenes éveknél, amikor a régi Palka-műhely és vele a szövetkezet is bezárta kapuját. És a Róth-tanítványok, akkorra már maguk is elhunyt mesterek, Zsellér Imre és Zsellér László üvegablakterveit barbár kezek kidobni készültek. Tóth Erzsébet, amit tudott, megmentett a pusztulástól. S talán itt dőlt el igazán, hogy méltó nemcsak tehetségében, de lelkében is a tanítvány névre. Mesterei megmentett terveit évtizedeken át őrizte, nem sejtve, hogy egy szép napon az esztergomi Laskai Osvát antikváriumban megtekinthetővé válnak. De a történet ezzel még nem kerek, hiszen a kiállításhoz szükség volt egy találkozásra Mezeiné Tomorszky Marával, akinek szintén birtokában volt néhány Zsellér Imre- és Zsellér László-üvegablakterv, és aki férjével egy esztergomi antikvárium tulajdonosa.
Így kerülnek könyvek közé a gyönyörű ablaktervek. A tárlatot
Kontsek Ildikó művészettörténész nyitotta meg november közepén. S ő idézte Róth Miksát, aki az ablakrajzokat ígéreteknek tartotta. De ahogy végignézzük a Róth-tanítványok kiállítását, láthatjuk, hogy ezek az „ígéretek” maguk is műalkotások. Megvalósulásaik, vagyis a színes és gyönyörű üvegablakok az ország számos pontján, leginkább templomaiban ma is láthatók.


A tárlaton szemügyre lehet venni többek között a zugligeti Szent Család-templom üvegablakainak terveit. Ezeket az ablakokat a Zsellér-műhely legszebb darabjaiként tartják számon. De szerepel a kiállításon egy Szent Erzsébetet mintázó gyönyörű rajz is. A tárlat különlegessége egy ausztráliai étterem megrendelésére készült terv, amely a tizenkét apostolt ábrázolja. A szervezők nagy kérdése, vajon Ausztráliában hol van, s megvan-e még a Tizenkét apostolhoz címzett étterem, amelyről, ha le nem bontották azóta, bizonyára aligha tudja valaki, hogy üvegablakai egy budapesti műhelyben készültek.

Parányi kiállítás ez, de annál nagyobb és izgalmasabb utazást rejt térben és időben. És nem utolsósorban főhajtás egy mesterség és művészeti ág alkotói előtt, akiknek a tervrajzai, vagyis „ígéretei” is többet érnek, mint néhány ma megvalósult „műalkotás”.

(A kiállítás december 1-jéig megtekinthető az esztergomi Laskai Osvát antikváriumban: Lőrinc utca 8.)

Fotó: Babulka Péter

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .