Ünnepeltek a milánói magyarok

A szaléziek kápolnáját, ahol három éve tartják a szentmiséket, zsúfolásig megtöltötték a hívek, akik között ott voltak Észak-Olaszország más városai: a torinói, padovai, velencei és pármai magyar közösség képviselői is. A szentmise elején Németh László főlelkész köszöntötte a püspököt és a résztvevőket, köztük Balassa Jánost, Magyarország szentszéki nagykövetét és Hetényi Géza főkonzult, akik jelenlétükkel megtisztelték a közösséget. A püspök szentbeszédében arra buzdított, hogy a most kezdődő nagyböjt az őszinte bűnbánattal segítse a közösséget és annak minden tagját a lelki megújulásban. A szentmisét követően a résztvevők átvonultak a moziterembe, ahol megtekintettek egy húszperces, fényképekből összeállított kisfilmet a közösség múltjáról. A szentmisére várták Izmindy Antal oratoriánus atyát, hogy átvehesse a Pro Ecclesia Hungariae kitüntetést, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia adományozott neki. A kitüntetett 1956-tól él Bresciában, és 1973 óta kapcsolódott be a magyarok lelkipásztori szolgálatába. Váratlanul jött betegsége azonban megakadályozta abban, hogy jelen legyen. Helyette ikerhúga vette át a kitüntetést, akit nagy szeretettel fogadtak a milánói magyarok. Az ünnepről mindenki a közösség történetéről készített kis füzettel tért haza azzal a reménnyel, hogy Milánóban a havi szentmisék a jövőben is folytatódnak, amire a püspök atya Isten áldását kérte.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .