Új templom épül Budapesten

„Meszlényi Zoltán vértanút 2009 őszén avattuk boldoggá. Azóta új templom – igazi templom – ebben az egyházmegyében nem épült. Íme, itt az első alkalom, éljünk vele” – mondta Erdő Péter, és kiemelte azt is, hogy a plébánia, melynek területén a templom felépül, Szent Adalbert püspök nevét viseli: „Egy vértanú püspök, aki az egyházmegye történetének elején foglal helyet, és egy másik vértanú püspök, aki itt van a közvetlen közelben – az a Meszlényi Zoltán, aki Szent Adalbertet különösen is tisztelte. Hatvanban, a szülővárosában Szent Adalbert templomában keresztelték, Esztergomban pedig ereklyéje jelenleg a Szent Adalbert-oltárban van elhelyezve.

Amikor a boldoggá avatás előtt előkészítettük neki a helyet, rendbe kellett hozni az oltárt, mert még a háború alatt a kupolából rázuhant egy kő az oltár menzájára, és eltörte a márványlapot. Ki kellett bontani, és új követ tenni a helyére. És mit láttunk ott? Szent Adalbert ereklyéjét oltárkőbe foglalva és hitelesítve. A hitelesítő aláírás pedig Meszlényi Zoltán püspöké volt. Most összetalálkozott a két vértanú. Pártfogásukra ma is nagy szükség van.”

Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője.
Újbuda képviselő-testülete 2001-ben kötött előszerződést az Etele út 3. szám alatt található telekre, amelyet az önkormányzat templomépítés és plébániaközpont kialakítása céljára szándékozott átadni az egyházközségnek. A kerületi szabályozási terv elkészülte után a testület a 2008. június 19-i rendes nyilvános ülésén harminchárom igen szavazattal, két ellenszavazattal és három tartózkodás mellett döntött a 2743 négyzetméteres telek kilencvenkilenc évre szóló térítésmentes használatba adásáról.


A mai lágymányosi Szent Adalbert-plébánia története 1919 őszéig nyúlik vissza. Már 1928 decemberében hivatalosan is felmerült a templomépítés gondolata. Egy évre rá a belügyminiszter engedélyezte a gyűjtést. 1930-ban lett önálló egyházközség a kápolnaegyesületből, s ekkor költözött a templom a Hengermalom úton lévő barakkiskolából mai helyére, a Fehérvári út 88. szám alá. Ezt követően épült fel a Galvani úton lévő Jeruzsálem-telepen a kápolna az ott élők számára (1933). Azután a közeli fuvartelepen kialakították az egyházközség kultúrházát, a szegényeket szolgáló karitászkonyhával együtt. A későbbiekben erre a területre épült volna az új, ezer férőhelyes templomés plébániaegyüttes.

1940. január 1-jén az egyházközséget plébánia rangra emelték. 1950-től ennek a plébániának a tevékenysége is kizárólag a templomi szolgálatra korlátozódhatott, egészen 1991-ig. A hívek kezdeményezésére 1994-ben aztán megalakult a Szent Adalbert Misszió Alapítvány, és fellendült a hitélet. 1997-ben az alapítvány keretében megnyílt a térítésmentesen igénybe vehető Szent Erzsébet fogászati rendelő. A plébánia 2001-ben újra birtokba vette a Galvani úton lévő területet az ott található romos kápolnával, amelyet az egyházközség Musits Antal plébános vezetésével felújított. Megáldására 2008. október 13-án került sor.

A templomépítés gondolata az ezredfordulón merült fel ismét. De emellett gondolnak arra is, hogy a plébániai közösségnek lehetősége legyen az oktatás és a szeretetszolgálat végzésére. Terveik között szerepel különböző kulturális tevékenységek, hitoktatás, templomi énekkar, szakkörök számára alkalmas hely kialakítása.

Az új templom építtetője az Esztergom–budapesti főegyházmegye. A templom és a plébánia épületének terveit a Jahoda és Páricsy Építésziroda készítette, a kivitelezési munkák szakmai lebonyolítására és a műszaki ellenőrzésre a BAU-RAT Kft. kapott megbízást. Az építési munkák a meglévő jogerős építési engedély alapján ez év júniusában kezdődnek el.

 Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .