Tűzoltónak is fölvennék Kocsis Fülöp érseket

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

A Próbajáték április 25-ei adásában a Debrecen Televízió két sportriportere, Somorjai Soma és Horváth Zoltán bemutatta, hogyan készülnek az országos tűzoltóbajnokságra a debreceniek. A fiatalemberek maguk is teljesítették a feladatokat, például a horoglétrán mászást.
Június 6-án már a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek metropolitája készült fel a kihívásra. Kocsis Fülöp rendszeresen sportol, korábban a sziklamászást is gyakorolta, így amikor Szent Flórián napján találkozott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, lehetőséget kért a horoglétra kipróbálására.
„Egyik ismerősöm mutatta a filmet, amit önök készítettek, ahogy mentek a létrával, szaladtak föl, az épületre másztak. Ejj, mondom, ezt én is szeretném kipróbálni, úgyhogy már az ünnepségen kérdeztem az igazgató urat, hogy van-e rá módom. Ő azt mondta, hogy »érsek úr, jó, jó, hogyha jónak látja, lehetőséget adunk«” – mesélte a főpásztor.
Kocsis Fülöp a sofőrjével együtt vágott neki a falnak. Az érsek két percen belüli idővel jutott fel a harmadik emeletre, amivel kivívta a tűzoltóbajnokságra készülő Kupás Gergő elismerését.
„Meglepően ügyes, mint ahogy a sofőrje is, úgyhogy jöhetnek tűzoltónak, ha akarnak. Ügyesen fölvette a létrát, végigmászott, követte az utasításokat, le a kalappal!” – méltatta az érsek teljesítményét a címzetes törzszászlós.
Kocsis Fülöp metropolita végül megáldotta azt a két létrát, amit a debreceni lánglovagok magukkal visznek majd az országos bajnokságra.

Forrás: MCDB

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .