Testvérplébániák majálisa Tapolcán

Fotó: Zuggó Zsolt

 

A Kovács Zoltán plébános vezette mintegy ötvenfős angyalföldi csoport – köztük sok fiatallal és kisgyermekes családdal – először a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombot mászta meg.
Késő délelőtt érkeztek Tapolcára, ahol Szakács Péter plébános és a helyi hívek fogadták őket, majd délben közös szentmisében adtak hálát az Úrnak, és Isten Anyjának segítségét kérték életükhöz.
A szentmise elején Szakács Péter megáldotta a Szent Mihály-plébánia új körmeneti zászlóját. Homíliájában Kovács Zoltán a következőket mondta: Ahogyan hajdanán Erzsébet útra kelt, úgy keltünk ma útra mi is. Számára és a szíve alatt felujjongó Keresztelő János számára is öröm volt a Szűzanyával és méhében hordozott gyermekével való találkozás, s ugyanígy öröm és kegyelem most a két plébániához tartozó hívek közös imádkozása és testvéri együttléte.
A beszéd végén a jelenlévők a papság vezetésével felajánlották a Szűzanyának a két plébánia híveit és családtagjaikat.
A szentmise után közös ebéd következett a tapolcai plébánia kertjében. Mielőtt az angyalföldi csoport továbbindult volna, a két plébánia hívei a templomban együtt köszöntötték a Szűzanyát a loretói litánia szavaival. A szentségi áldást követően Szakács Péter plébános, aki a Veszprémi Főegyházmegye nevében sokat fáradozott Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának ügyében, röviden bemutatta a hitéért és tisztasága védelmében vértanúhalált halt munkáslány életét. Az angyalföldi hívek ugyanis késő délután már a litéri temetőben imádkoztak Bódi Magdi sírjánál, azt kérve az Úrtól, hogy őt is mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük.
A két plébánia közötti testvéri kapcsolat két évvel ezelőtt Nagyboldogasszony ünnepén kezdődött. Ekkor az angyalföldi plébános buzdította a tapolcai híveket a mennybe felvett Szűzanya tiszteletére és szeretetére. A kapcsolatok még szorosabbá váltak, amikor Kovács Zoltán plébános felkérésére tavaly ősszel az angyalföldi Szent Mihály-búcsún Szakács Péter tapolcai plébános mutatta be az ünnepi szentmisét és mondta a szentbeszédet. A szónokot a tapolcai plébánia híveinek egy kisebb csoportja is elkísérte Angyalföldre. Röviddel ezután, Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án a tapolcai plébániáról egy nagyobb és hasonlóan lelkes csoport együtt imádkozott az angyalföldiekkel, amikor Salvatore Perrella olasz mariológus vezetésével a Szent Mihály-plébániát ünnepélyesen felajánlották Mária Szívének a Babér utcai templomkertben.

Forrás: Angyalföldi Szent Mihály-plébánia

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .