„Teremts bennem tiszta szívet…”

„Teremts bennem tiszta szívet, ó, Isten!” – ezzel a mottóval rendezték meg szeptember 15. és 17. között Máriapócson a roma közösségek zarándoklatát.
A Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita által vezetett liturgiának nem csupán a téren összegyűlt kétezer hívő lehetett részese. A zarándoklattal egy időben zajlott Miskolcon a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciája. Az élő közvetítésnek köszönhetően ennek résztvevői is bekapcsolódhattak a cigány közösségek imádságába.
A máriapócsi program péntek este kezdődött a környékbeli önkéntes papnövendékek megérkezésével. A mintegy harminc fiatal szent liturgián és vecsernyén vett részt, ezt követően pedig ismerkedtek, egyeztettek a hétvégi feladatokról, majd a kiscsoportok vezetésének rejtelmeibe avatta be az arra vállalkozókat Orosz István kegyhelyigazgató.
A szombati lelkinapra száznyolcvanheten regisztráltak. A zarándokok a kegytemplomban kezdték a napot, majd három különböző helyszínen vehettek részt a további programokon: a gyermekeket a nemzetiségek házában kézműves foglalkozásra várta Tóth Tiborné, a fiatalok pedig a Boldogságok Útjának egy szakaszát járhatták be Grunda Dávid vezetésével. Az ifjúsági programot két elmélkedés is gazdagította, amelyeket Orosz Zoltán porcsalmai parókus, illetve Pindzsu István kisvárdai segédlelkész tartott. A felnőttek elmélkedéseit délelőtt Egri Tibor nyírvasvári parókus, dél­után pedig Orosz István kegyhelyigazgató vezette, de fontos szerep jutott azoknak a cigány testvéreknek is, akik az életükről beszéltek. A résztvevők számára tanulságos volt megtapasztalni, hogyan változtathatja meg az Istennel történő találkozás a gondolkodásukat, a kapcsolataikat, a neveléssel kapcsolatos nézeteiket, sőt az életminőségüket is.
Az esti szent liturgiát imádság követte, majd pedig a hodászi közösség által előkészített Isten-dicsőítés következett. Este nyolc órakor körmenetet tartottak a kegytemplom körül, négy evangéliumi szakasz felolvasásával, valamint cigány nyelvű Mária-énekekkel. Az este tábortűz mellett zárult, ahol éjszakába nyúló kötetlen beszélgetések alakultak ki, de sokan énekeltek és táncoltak is.
A másnapi szent liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette. A kétezernél is több zarándok harminckét településről érkezett.
A liturgia után Kocsis Fülöp a korábban meghirdetett Cigányság és Egyház című rajzpályázat eredményhirdetésekor ajándékokat adott át a díjazottaknak, majd Ki mit tud?-dal folytatódott a program, amelyre tizenegy településről tizenkilenc produkcióval neveztek a résztvevők.

Forrás és fotó: Máriapócs, Nemzeti Kegyhely
Nyíregyházi Egyházmegye

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .