Szépséggel az esélyegyenlőségért

Ennek a szépségversenynek egyébként csaknem negyvenéves története van: az elsőt Amerikában rendezték meg 1973-ban.
A Miss Colours Hungary 2012 elődöntőjén öttagú zsűri kérdezte a tizenhat versenyzőt, akik közül végül nyolcan kerültek a döntőbe. A zsűri a jelentkezők kinézetének és személyiségének harmóniáját, rátermettségét, elhivatottságát, kommunikációs készségét vizsgálta. Szempont volt az is, a hölgyek hogyan állnak helyt a magánéletben és a munkában. A verseny szervezőinek és résztvevőinek is kimondott céljuk volt megmutatni: egy kerekes székes nő is lehet szép és vonzó.



A döntőt február 25-én rendezték meg. Bár zártkörű esemény volt, az interneten keresztül a nagyközönség is szavazhatott arról, kit találnak a legszebbnek. A győztes a huszonhat éves Varga Katalin Eszter lett, aki nagykövetként egy éven keresztül a kerekes székesek sikereire, valamint az akadálymentesítés fontosságára fogja felhívni az emberek figyelmét. A zsűri a szépségkirálynő első udvarhölgyének Melnyik Edinát választotta, a második udvarhölgy pedig Molnár Marietta Laura lett. A közönségdíjat Sáfrány Anita vehette át.

„Van, akinek a lehetőség is probléma, és van, akinek a probléma is lehetőség. Elkötelezetten szeretném megmutatni mindenkinek, hogy az ember igenis érezheti jól magát a bőrében, még akkor is, ha ilyesféle trauma éri, főként dekoratív külsővel, hiszen a legtöbben azt hiszik, hogy aki büszke a külsejére, csekélyke értelemmel rendelkezik – fogalmazta meg Varga Katalin Eszter. – Ízig-vérig nő vagyok, élek-halok a piperékért, tele vagyok élettel, energiával és ambícióval. Szívügyem és eltökélt célom szemmel látható eredményeket elérni az akadálymentesítésben, hogy ha egy kicsivel is, de minden kerekes székes embernek egyszerűbbé tehessem az életét. Ez a verseny remélem, hoz valamiféle előrelépést az ügyben, hogy átláthassanak az emberek a határaikon és a problémákon.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .