Szentté avatják Ferencet és Jácintát, a fatimai látnokokat

 

Fotó: Vatikáni Rádió

A Fatimai Szűzanya tisztelőinek, vagyis több millió hívőnek okozott óriási örömet a hír, hogy hamarosan szentté avatják Boldog Marto Ferencet és Jácintát, a gyermek látnokokat, akik a 2005-ben elhunyt Lúcia nővérrel együtt tanúi voltak a Szűzanya jelenéseinek.
Idén emlékezünk a jelenések 100. évfordulójára, amelyet Ferenc pápa május 12–13-i fatimai látogatása pecsétel majd meg. A két gyermek látnok igen hamar elhunyt, alig néhány évvel a jelenések után: Ferenc tizen­egy, Jácinta tízéves korában tért vissza a mennyei Atya házába.
Amint arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, Erdő Péter bíboros 2015. március 7-én megáldotta Fatimában Kondor Lajos SVD szobrát, aki 1961-től Jácinta és Ferenc boldoggáavatási ügyének posztulátora volt. 1978-ban az akkori leiriai püspökkel, ­Alberto Cosme do Amarallal együtt találkozott II. János Pál pápával, hogy hivatalosan is megkezdődhessen a boldoggáavatási eljárás. ­Joachim Meisner bíboros, kölni érsek segítségével elérte, hogy II. János Pál 2000. május 13-án Fatimában avassa boldoggá a két pásztorgyermeket, bár a korábbi tervek szerint a kihirdetés Rómában történt volna.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .