A kairói nagymufti iránymutatása

Fotó: Straitstimes.com

 

A L’Osservatore Romano ­vatikáni napilap március 19-i, vasárnapi száma A Fatva ­Háza a keresztényellenes rendeletek ellen címmel cikket közölt, amely ismerteti a keresztényellenes muszlim rendeleteket, illetve a kairói nagymufti véleményét, amely szerint e rendeletek esetében a Korán önkényes interpretációjáról van szó. A cikket sajátos kontextusba helyezi az a tény, hogy március 18-án a Vatikánban bejelentették, Ferenc pápa április 28-án és 29-én Kairóba látogat.
A Fatva Háza nevű intézet vezetője és irányítója Savki ­Ibrahim Abdel-Kárim Allám egyiptomi nagymufti. Az intézet feladatának tekinti, hogy irányadó célkitűzéseket jelöljön ki a muszlimok számára, illetve feloldja a Korán magyarázatával kapcsolatos kétségeket és ellentmondásokat.
A fatva az iszlám vallásban a muftik által kiadott vallás­jogi rendeletet jelenti, amelynek betartása kötelező a muszlim hívek számára. A jelenleg érvényes fatvákról kiderült, döntő többségük elő­ítéletekkel teli és ellenséges a keresztényekkel szemben.
A kairói intézet az utóbbi hónapokban módszeres elemzést végzett mintegy ötezer-ötszáz, az Egyiptomban élő keresztények megítélésével kapcsolatos fatva feldolgozásával, melyek hirdetéseken, internetes portálokon és szélsőséges iszlamista csoportok közösségi oldalain keresztül terjednek. Az eredmények szerint a muftik által kiadott vallásjogi rendeletek több mint kilencven százaléka a keresztények és a muszlimok közötti békés együttműködés ellen irányul, és arra szólítja fel a muszlimokat, hogy ne vegyenek részt az ilyen kezdeményezésekben.
A felmérés kimutatja, hogy a fatvák ötvennégy százaléka szerint a muszlimoknak nem szabad a keresztényeket köszönteniük vallási ünnepeik alkalmából. A fatvák harmincöt százaléka  érinti azt a témát, hogy a keresztényeknek nem szabad templomot építeniük Egyiptomban, a muszlimok pedig nem vehetnek részt a keresztények ünnepein.
A vizsgált fatvák maradék tizenegy százaléka szerint az egyiptomi muftik elutasítják azt, hogy muszlimok bármiféle kereskedelmi és gazdasági tevékenységet folytassanak keresztényekkel. A tanulmány megállapítja, hogy a vizsgált jogi válaszoknak csupán a tíz százaléka nem irányul arra, hogy a Koránra hivatkozva igazolni próbálja a bezárkózást és a keresztényekkel való szembehelyezkedést.
A kairói nagymufti vezette intézet elemzése szerint a vizsgált fatvák döntő többsége tudatlanságból ered, és manipulációra hajlik a saría, az iszlám erkölcsi vezérelve és az iszlám jogrendszer alkalmazásával. Az intézet véleménye szerint a vizsgálatra alapozva mihamarabb ki kell dolgozni egy stratégiát a szélsőséges iszlamista propaganda megállítására, amely éket akar verni Egyiptomban a muszlimok és a keresztények közé.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .