Szent Gellért Fesztivál

Szeptember 24-én, Szent Gellért napjának liturgikus ünnepén zárult az eseménysor. A székesegyházban Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius mutatott be szentmisét Martin Roos temesvári, Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi, Udvardy György pécsi püspök, valamint Gyulay Endre nyugalmazott és Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspökkel. A szentmisén részt vett Hölvényi György államtitkár is. Az ünnepre az egyházmegye számos településéről érkeztek hívek és lelkipásztorok.


A történelmi Csanád egyházmegye trianoni határain túl maradt részein is ünnepeltek: Csanádon (Temesvári egyházmegye) aznap délelőtt tartottak misét, Nagybecskereken pedig a szegedivel egy időben mutatott be szentmisét Schönberger Jenő püspök.

A komolyzenei fesztivál záró koncertjén Beethoven három szimfonikus műve hangzott el, közöttük a zenetörténeti jelentőségű Eroica szimfónia Robert Christian Bachmann vezényletében. A D-dúr hegedűverseny páratlan sikert aratott. A zenekart Yoon Kuk Lee karmester – a fesztivál zenei igazgatója – dirigálta. A szólót játszó Marisol Lee koreai hegedűművésznőt visszatapsolta a közönség, s a ráadást követően állva ünnepelték a briliáns előadást.

Fotó: Segesvári Csaba

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .