Szemétszedés, járdafelújítás

„Célunk, hogy a fiatalok megtapasztalják, milyen érzés másokért dolgozni, s észrevegyék, hol lehet segíteni – mondja Jakab Rita, a 72 óra kompromisszum nélkül projektkoordinátora. – Ezért az akció megfelel az érettségihez szükséges közösségi szolgálatnak.” A szervező szerint lehetnek olyanok, akik csupán a kötelezővé tett közösségi munkavégzés miatt vesznek részt az akcióban, azért, hogy „letudják” a feladatot, de biztosan megérzik majd az önkéntesség örömét, s noha „csak” háromszor három óra számoltatható el közösségi szolgálatként, remélhetőleg kedvet kapnak, és szívesen segítenek majd máskor is. „Mert ugye van egy kis feszültség – fejti ki Jakab Rita –, a közösségi szolgálat kötelezővé tétele érdekes kérdéseket vet fel, hiszen ha a fiataloknak valamit kötelező jelleggel kell megtanulniuk, azt általában utálják. Ahhoz azonban, hogy mindenki számára megszerezhető legyen a tudás, mégiscsak kötelezővé kell tenni.” Ez az akció segíthet abban, hogy feloldódjon a fiatalokban ez az ellentmondás.


Egyébként a 72 óra eddigi résztvevői mind lelkesen jeleztek vissza, tetszett nekik a program. Szerintük az a legizgalmasabb benne, hogy meglepetés a feladat, vagyis csak közvetlenül előtte tudják meg, milyen szolgálatot fognak teljesíteni. „Ez az, ami a 72 órát megkülönbözteti más önkéntes akcióktól: jelentkezel, de voltaképpen nem is tudod, mire, csak azt mondod, odaadom az időmet, amire csak kell” – fejti ki a projekt koordinátora, hozzátéve: ezért szerepel az akció nevében a „kompromisszum nélkül”. Háromféle tevékenységben vehetnek részt a jelentkezők: a szociális munkába tartozik például az idősekkel vagy a gyerekekkel való foglalkozás, az ökológiaiba például az erdőtakarítás, a szemétszedés és a faültetés, a fejlesztő projektek közé pedig a kerítésfestés vagy éppen a járdafelújítás. No de mi van a 72 órán túl? – kérdezem. „Sokan a program közben felismerik, mennyi tennivaló akad, s máskor is jönnek, sőt másutt is segítenek. Akadnak, akik visszajárnak az idősekhez, vagy rendszeresen ételt visznek hajléktalanoknak, vagyis az önkéntességre való hajlandóság valóban megnő a 72 órát követően” – meséli Jakab Rita.

Tavaly mintegy nyolcezren vettek részt az akcióban, amelyet a katolikus, a református és az evangélikus egyház közösen szervez. Rendszerint több száz településen, az egész országban folyik a munka, öt–huszonöt fős csoportokban, helyi koordinátorok irányításával. Már elkezdődött a jelentkezés az idei akcióra, amelynek egyik támogatója Péczeli Dóra, az MR2 Petőfi Rádió műsorvezetője.

Fotó: Skublics Gergely

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .