Szelfi egy rászorulóval

Fotó: Ambrus Marcsi

 

Az ételosztásnál kígyózó sorok. Kéregető emberek az aluljárókban. Cigány gyermekek az osztályban. Fogyatékossággal élő felnőtt a tömegközlekedésben. Mindannyiunk számára ismerős képek ezek, társadalmunk peremének látható lenyomatai.
Sok szervezet dolgozik velük és értük. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés keretében – Erdő Péter bíboros, prímás kérésére – alakult meg a Karitatív Bizottság. A bizottság tagjai és élharcosai a Katolikus Karitász, a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Sant’Egi­dio közösség, a Csak Egyet Szolgálat és a Ferences Szegénygondozó Nővérek. Az együttműködést több más karitatív szervezettel is tervezik.
Milyen ötletekkel és módokon? Milyen pályázati lehetőség kerül majd a fiatalok kezébe? Mi az az Ezerarcú szeretet kiállítás? Ezekről beszélt Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér, a bizottság koordinátora.
A Karitatív Bizottság szívében hordozza a társadalom peremére szorult embertársakat, akik nehezített szociális, anyagi és lelki körülmények között élnek. Tagjai feladatuknak érzik, hogy közvetítsék a kenyérben jelen lévő Krisztus szeretetét, és lehetővé tegyék számukra, hogy részesülhessenek abból az örömből és ünnepből, amire a magyar és a világegyház is készül.
„A rászoruló embertársakban hang­súlyosan jelen van Isten, fontos, hogy ők is megérezzék, részesei az Egyháznak – mondta el Klarissza nővér. – Ezt a jelenlétet különböző utakon és programokon próbáljuk megvalósítani, például a kongresszus záró szentmiséjén és fáklyás felvonulásán való részvételük segítésével, odajutásuk támogatásával.”
Ilyen programterv a kongresszus nyitómiséjét megelőző napra tervezett szeretetvendégség is. Hatszáz-nyolcszáz főt szeretnének vendégül látni, terített, ünnepi asztalnál, ennek helyszínéül az egyik budapesti teret jelölték ki. „Úgy gondoltuk, hogy mi menjünk ki hozzájuk, oda, ahol jelen vannak – tette hozzá Klarissza nővér. – Hús-vér módon kell közel hozni azt a szeretetet, amit Isten ad nekünk. Az Eucharisztia lényegét nem mindenki érti.” Ez a szeretetvendégség Erdő Péter bíboros köszöntőjével és asztali áldásával veszi majd kezdetét, aki kiemelten fontosnak tartja az eseményt.”
A kongresszus programját kiállítással is színesítik, ennek címe Ezerarcú szeretet lesz. A Műcsarnok három termében három tematika alapján rendezik be a kiállítást. Ezek a témák: történelmi dimenziók az Egyház szociális és karitatív múltjáról; a körülöttünk élő testvérek; valamint a széleskörűen gazdag, jótékony tevékenységek. Kreatív ötletekben nincs hiány: a bizottság szeretné a kiállítás témáját kivinni a városba is, terekre, aluljárókba. A fiatalokat pályázati kiírással vonják be a kezdeményezésekbe, „Készíts szelfit egy rászorulóval” felhívással, ami személyes találkozásra és kapcsolatteremtésre biztat. A legjobb képek díjazásban részesülnek. A további tervek között szerepel véradás szervezése, kisfilm készítése a kenyérről, illetve életképekből összeállított keresztút szabadtéren.
Klarissza nővér és a lelkes csapat hittel és frissességgel teli tevékenysége inspiráló lehet mindenki számára, aki tenni szeretne a rászorulókért.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .