A szegedi szeminárium nyílt napján

Fotó: Szeged–csanádi egyházmegye

 

A vendégek a nap folyamán találkozhattak a papnövendékekkel és elöljáróikkal, megismerhették az intézmény napirendjét és programjait, megtekintették a szemináriumot, valamint a Gál Ferenc Főiskola épületét.
A délelőtt során a negyedéves Lőrincz Dávid és a harmadéves Bartus Ervin papnövendék tett tanúságot hivatásáról. Veréb László spirituális elmélkedésében Sieder Köder Izajás meghívása című alkotásán keresztül beszélt arról, hogy az Istentől jövő hivatás nemcsak a személynek, hanem rajta keresztül az egész közösségnek szól.
A szeminárium Szent Imre-kápolnájában Serfőző Levente prefektus szentmisét mutatott be. A közös ebédet követően a Fogadalmi templom és a szegedi dóm látogatóközpontja várta a vendégeket.
Szegeden az idei tanévben tizenhat növendék készül a papi szolgálatra. A tanulmányok, a pasztorális gyakorlat és a lelki élet az itt töltött idő három pillérét jelenti.
A Szent Gellért Szeminárium életéről és aktuális eseményeiről az intézmény közösségi oldalán és honlapján (www.szgsz.hu) lehet tájékozódni.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .