Séta a martonvásári kastélyparkban

A nagy zeneszerző Brunszvik Ferenc meghívására többször is járt Martonvásáron, talán Brunszvik Josefin volt „a halhatatlan kedves”, a Beethoven hagyatékában talált lángolóan szerelmes levél címzettje. A kastélypark fontos eleme a tó és a sziget, ahová hangulatos híd vezet. Beethoven kedves pihenőhelyére, egy fekete nyárfára tábla hívja fel a látogatók figyelmét, de érdemes közelről megszemlélni a mocsári ciprust is, amelynek légzőgyökerei mint megannyi törpe állják körül a hatalmas fát. A tóparton hatalmas platánok, nyárfák, tölgyek, juharok és kőrisek állnak, égbenyúló alakjuk visszatükröződik a vízen.

A parkban sétálva a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének épületeit is láthatjuk, amelyekben nemzetközi színvonalú munka folyik, különös tekintettel a búza- és kukoricanemesítésre. És felkereshetjük az országban egyedülálló, több mint tíz éve látogatható Óvodatörténeti Múzeum kiállítását is. A múzeum alapítója, Harcsa Tiborné nyugalmazott óvodavezető hosszú éveken keresztül gyűjtötte és mentette a magyar óvodatörténet emlékeit. A kiállítás Brunszvik Teréz 1828-ban Budán megnyitott első magyar és egyben első közép-európai kisdedóvodájától az 1950-es, ’60-as évek napközi-otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodaügyet. A korabeli tárgyak, dokumentumok, játékok segítségével megismerhetjük a főbb pedagógiai irányzatokat; a kisméretű enteriőrök a régmúltba kalauzolják a látogatókat. Az óvodatörténet iránt érdeklődők kutathatnak az adattárban és a fotótárban, valamint az ötezer kötetes szakkönyvtárban is. A múzeum nemcsak a látványos kiállítás miatt tölt be fontos kulturális szerepet, hanem az óvoda mint intézmény művelődési, társadalmi és gazdasági szerepére is figyelmeztet.

A természeti értékekkel teli kastélypark kultúrtörténeti, turisztikai látványosság is egyben, nem véletlen, hogy évente több százezren keresik fel. Kis családunk már többször járt e csodaszép helyen. Néhány évvel ezelőtt egy meleg nyári napon pedig életre szóló élményben volt részünk az 1958 óta hagyományosan megrendezett martonvásári Beethoven-hangversenyen, amikor a VIII. szimfónia dallamait a felharsanó békakórus és a közeli vasútállomásról odahallatszó vonatfütty színesítette. A különleges hangulatú koncerteket a komolyzene zenekedvelőinek mindenképpen ajánlom, idén nyáron két alkalommal csendülnek fel a zseniális alkotó jól ismert melódiái. Július 14- én a Fidelio-nyitány, a G-dúr zongoraverseny és a III. szimfónia hallható (közreműködik Bogányi Gergely zongoraművész, vezényel Medveczky Ádám). Egy héttel később, 21-én az István király-nyitány és a IX. szimfónia lesz műsoron, Sümegi Eszter, Ócsai Annamária, Nyári Zoltán, Sebestyén Miklós operaénekesek és a Nemzeti Énekkar működik közre, a karigazgató Antal Mátyás, a karmester Kocsis Zoltán. A rutinos koncertlátogatók tudják, érdemes kispárnával érkezni, hogy kényelmesebb legyen az ülés…
Fotó: Miklós Gergely

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .