Sajnálat – és határozott lépések

A francia szellemi élet képviselői nyilatkozatban ítélik el a médiában megjelenő egyházellenes támadásokat a pedofil bűntények miatt. Ugyanakkor tisztában vannak a tettek súlyosságával, és helyeslik, hogy a főpásztorok hathatós intézkedéseket helyeznek kilátásba a vétkesekkel szemben, illetve a hasonló esetek megelőzése érdekében. A bécsi bíboros érsek kinevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak képviselőjét, Waltraud Klasnic asszonyt, Stájerország egykori tartományi vezetőjét. Az általa létrehozandó vizsgálóbizottságnak – az elfogultság látszatát is kerülve – egyetlen papi tagja sem lesz. A washingtoni Etikai és Közpolitikai Intézet kutatója, George Weigel megállapítása szerint a gyermekek és fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális és fizikai visszaélés globális méretű csapás. Az Egyesült Államokban 39 millióra tehető a gyermekek elleni szexuális visszaélések száma, 40-60 százalékuk a családokban fordul elő. Az elkövetők között mostohaapákat, élettársakat találunk, ami arra mutat, hogy a szexuális forradalomnak, valamint a házasságok felbomlásának legfőbb áldozatai a gyermekek. A sajtó azonban szinte kizárólag a katolikus egyházzal foglalkozik, mintha az lenne a fiatalok szexuális kihasználásának központja. Azt is megpróbálják elhitetni, hogy az egyháziak bűnös módon takargatják az elkövetőket, akik ma is folytatják cselekedeteiket. A médiahadjárat célja az egyház lejáratása és pénzügyi megnyomorítása – fogalmaz George Weigel.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .