Rózsafüzér-társulatok találkozója Egerben

Fotó: Egri főegyházmegye

 

Csaknem háromezer-ötszáz zarándok érkezett, így e találkozó az Egri főegyházmegye történetének egyik legnagyobb közösségi rendezvénye volt. A résztvevők nagy számára való tekintettel az egri bazilika melletti téren – továbbá a Dobó téri minorita templomban, a ciszterci templomban és a barátok templomában – kivetítőn is követni lehetett a nap eseményeit.
A találkozón Csizmadia ­István plébános az egri bazilika múltjáról, Buda Péter szemináriumi rektor a fatimai jelenések történetéről, Maksó Péter diakónus pedig Fatima üzenetéről beszélt. Ezt követően a főpásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd tanúságtételek hangzottak el. Kovács Kázmér főorvos a fertálymesteri imacsoportról, Simon Dávid papnövendék pedig a Szűzanyának a személyes megtérésében és papi hivatásának kialakulásában betöltött szerepéről tett tanúságot.
Dienes Zoltán tizenkét éves tanuló arról beszélt, hogy mit jelent számára a rózsafüzér; Árvai Erika hitoktató, háromgyermekes édesanya a tiszafüredi diákokból álló rózsafüzér-társulatról; Katona István nyugalmazott egri segédpüspök pedig a rózsafüzérhez fűződő tapasztalatairól szólt.
Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmisét mutatott be, melynek végén a székesegyház Szent Mihály-mellékoltáránál található fatimai Mária-szobor előtt a jelenlévőket és az egész egyházmegyét felajánló imádságot végzett.
A délután folyamán megáldották a zarándokok rózsa­füzéreit, majd közösen mondták el a rózsafüzér imádságot. Egy tizedet portugálul imádkoztak elő, ezzel is emlékezve a fatimai jelenésekre. Az érseki áldás után a loretói litániával ért véget a találkozó.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .