Reményt kell adnunk a fiataloknak

 

A fiatalokra nem homogén tömegként kell tekintenünk, hiszen különféle családi, szociális, társadalmi és kulturális háttérrel rendelkeznek. Miként közelítették meg a plenáris ülés előadói ezt a sokféleséget?

– Az előadások során világossá vált, hogy a fiatalok tizenöt-húsz százaléka rendkívüli kommunikációs problémákkal küzd. Olyan felszólalást is hallottunk, amely a latin-, illetve közép-amerikai fiatalok helyzetével, illetve az Egyesült Államokba való kivándorlásuk kérdéseivel foglalkozott. Ezek az emberek a hazájukban általában a legkiszolgáltatottabb néposztályokból kerülnek ki. Nem rendelkeznek megtartó családi háttérrel, világlátásuk sokszor torz, úgy érzik, mindenki az ellenségük, s egyúttal bármit megengedhetnek maguknak másokkal szemben.


 

Hasonló jelenség Európában is tapasztalható…

– Természetesen mindezek alól Európa sem kivétel. Itt nem észak–déli, hanem kelet– nyugati irányú a csoportok vándorlása. Gondoljunk csak az Európai Unióhoz a közelmúltban csatlakozott tagországokból vagy az unión kívüli területekről elvándorló tömegekre. Sajnos számtalan olyan térség van a kontinensen, ahol tömegek élnek nemzedékek óta tartó munkanélküliségben, mélyszegénységben, reménytelenül. Ezeket a szerencsétlen fiatalokat gyakran kihasználja a szervezett bűnözés. Nincs egyebük, mint a saját életük. Erre viszont van vevő: a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció haszonélvezői, az erőszakos bűncselekmények kitervelői. Ezeket a fiatalokat megszólítani, velük emberi kapcsolatot kialakítani, nekik reményt kínálni rendkívül fontos feladata az egyháznak.

A mai fiatalok már az internet világába születtek. Közösségi oldalakon mutatkoznak, sokan életük javát a számítógép előtt töltik. A híradások szerint a „digitálisvilággal” is foglalkoztak a plenáris ülésen.

– Ki kell mondanunk: az internet napjainkban egy második realitást jelent a valódi élet mellett. Sokan belevesznek ebbe a virtuális világba, és elveszítik a kapcsolatot a valósággal. Azok az úgynevezett barátságok, amelyek a közösségi oldalakon keresztül alakulnak, a személyes kapcsolatnál sokkal szegényesebbek, és számtalan visszaélésre adhatnak okot. Egyfelől kiszolgáltatottá, kihasználhatóvá, másfelől zárkózottá, visszahúzódóvá tehetik a fiatalokat. Az egyház ugyanakkor jó irányú folyamatokat tud elindítani, ha jelen van az interneten is.

Róma

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .