Pünkösd üzenete: együtt a világ felé

Példát kell mutatnunk tiszta életünkkel, a nem megkereszteltek missziója pedig közös feladatunk. Balogh Barnabás, a találkozónak otthont adó szegedi baptista közösség lelkipásztora hangsúlyozta, hogy a baptista egyház kezdettől fogva nyitott volt az ökumenikus kapcsolatokra, amelyek tágítják lehetőségeiket, és ők maguk is hozzá tudják adni értékeiket a közös kezdeményezésekhez.
Kereskényi Sándor szegedi református lelkész a felekezetek lelkészeihez szólva rámutatott: sokszor hiányosak az ismereteink a másikról, előítéleteink vannak. Amikor találkozunk egymással – beszélgetünk, kérdezünk-válaszolunk, levetjük a ránk rakódott burkokat, ami alatt a középpontban az evangélium Jézusa áll –, akkor kiderül, hogy nem is vagyunk annyira különbözőek. Arra buzdított mindenkit, hogy vigye el ezt az élményt a gyülekezetébe, hiszen a világ vár mindazokra, akik együtt hirdetik az örömhírt. Ezt követően Tóth Pál egyetemi oktató, a Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagja szólt a résztvevőkhöz.



Mondanivalójának központi gondolatát jelentette a szeretet kölcsönössége mint a közösségi lét alapja. Mindenkinek hozzá kell adnia a közös ügyhöz a maga részét – nem jogilag definiált részt, hanem azt, amit a lehetőségeihez képest a kölcsönös kapcsolatok rendszerében adni tud. A törvény adta jog nem adja meg azt a jó érzést, amit kölcsönös odaadásunk által meg tudunk teremteni: annak az örömét, hogy működnek az emberi kapcsolataink, közösségeink. A törvény megakadályozhatja például a kirekesztést, de nem segítheti elő a befogadást: erre csak az evangélium képes. A kereszténység ily módon új közéleti szerepet kap – hangsúlyozta.

Az előadásokat követően a gyakorlatban megvalósult közös tervekről hallhattak beszámolót a résztvevők. Dobó László őstermelő beszélt arról a szövetségről, amely az agrárgazdálkodók között jöhet létre a közösségi gazdaság szolgálatában.
Kereskényiné Nemes Lívia református lelkipásztor bemutatta a TIÉD elnevezésű, 2011 szeptemberében megvalósult közös programot, amelynek keretében előadásokat tartottak, kiállításokat, kulturális programokat rendeztek a teremtett világ védelmének témájában.

Dányi Zoltán
református lelkész a Házasság Hete Gödöllőn megvalósult programsorozatáról beszélt: a református, a katolikus és a baptista felekezet öt közös alkalmat szervezett, mindannyian szerepet és felelősséget vállaltak abban, hogy konkrét, megfogható tanúságát adják a házasság értékének.

Kiss Imre
újszegedi plébános, általános püspöki helynök igazi pünkösdi fordulatnak nevezte az idei találkozót, amelyen a keresztények társadalmi szerepéről volt szó. Elmondta, hogy eddig az egymással való kapcsolatot keresték, rácsodálkoztak az együttlét örömére, a közös imádságra, a másik hagyományára. Ez volt a fészek-meleg, de az egyház nem önmagáért, hanem a világért, a társadalomért született. A missziót korábban hittérítésnek, meggyőzésnek értelmeztük. „Ma úgy gondoljuk, hogy maga a szolgálat, az evangéliumi értékek átadása vezet a hitre. Próbáljuk az egyetemes testvériség gondolatát közvetíteni, és rábízni Istenre, hogyan formálja a szíveket.
 
Fotó: Rozgonyi Botond

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .