„Pogányok udvara” Assisiben

Az elnevezés utal Benedek pápa szavaira, aki így jelölte meg a hívők és nem hívők közötti állandó párbeszéd struktúráját. Ravasi bíboros már több európai országban megrendezte a Pogányok udvarát, amely most a hit évének nyitóeseménye lesz.
Városszerte kilenc találkozót szerveznek. Negyven előadó negyven udvarban elemez olyan témákat, mint a szegények és a föld kiáltása, a hit, a munka, a vallásközi és a kultúrák közötti párbeszéd, a fiatalok, a művészet és a sacrum kapcsolata. A találkozón a kulturális, a társadalmi és a gazdasági élet olasz és nemzetközi képviselői vesznek részt. Az eseményt Ravasi bíboros és Corrado Passera olasz gazdaságfejlesztési miniszter párbeszéde zárja le. A kétnapos találkozóval párhuzamosan zajlanak a Gyermekek udvara és az Irodalmi udvar programjai.

A Pogányok udvara nemzetközi rendezvénysorozat a heródesi jeruzsálemi zsidó templomot körülvevő térről kapta a nevét, amely mindenki, a nem zsidók előtt is nyitva állt. A találkozót a Kultúra Pápai Tanácsának kezdeményezésére 1911 márciusában rendezték meg első alkalommal Párizsban, majd azután Tiranában, Barcelonában, Stockholmban, a kanadai Québecben, ezúttal pedig Assisiben.

Az esemény célja a hívők és nem hívők közötti párbeszéd és véleménycsere előmozdítása, annak érdekében, hogy XVI. Benedek pápa kívánsága szerint ledőljenek a köztük lévő válaszfalak. Ravasi bíboros szerint sok ateista és nem hívő mutat készséget a hívőkkel való véleménycserére, s ez valódi kihívást jelent a hívő emberek számára.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.