Iránytű

Papság, szerzetesség vagy családi élet – A Sapientia Főiskolán segítik a döntést

A Sapientia Főiskola szervezésében női és férfi szerzetesrendek hivatásgondozói közös, két féléves hivatástisztázó műhelyt indítanak októbertől Iránytű címmel.

A hivatás nehézségei

Hároméves kitérő után tért vissza az egyház szolgálatába

Oda tért vissza, ahonnan elindult az oltárhoz. Az új szekszárdi káplán megkezdte szolgálatát.

Barics Gábrielt júniusban szentelte pappá Udvardy György, a Pécsi egyházmegye új püspöke. A lelkipásztor Szekszárdon kezdte meg kápláni szolgálatát.

„Örülök, hogy pap lehetek”

Szombathely derűs, rendezett város. Olyan, mint püspöke, Veres András, akit ezüstmiséje kapcsán a papi hivatásról kérdeztünk.

– Mi volt az ünnepi szentmiséhez vezető út vezérfonala?

–  Huszonöt év a történelemben egy pillanat, de az ember életében hosszú idő. Nemcsak mások, hanem az ember maga is megkérdezheti önmagától: hát hogyan is jutottam el idáig, mi minden történt velem negyed század alatt? Hol a történetem kezdete? A papság felé az a személyes istenkapcsolat vezetett, amit a szüleimnek köszönhetek.

Innen-onnan

Hétmilliárdan vagyunk

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének adatai szerint idén ősszel lépi át az emberiség létszáma a hétmilliárdos határt, vagyis tizenhárom év alatt egymilliárddal nőtt a számunk. 1960-ban még csak hárommilliárd ember élt a Földön, 2050-ben pedig előreláthatólag 9,3 milliárdan leszünk. (ENSZ)

Vatikán

A pápa szeptember 11-ről

XVI. Benedek Anconában az Úrangyala után felidézte a tíz évvel ezelőtti szeptember 11-ét. Az élet Ura emlékezetébe ajánlotta a merényletek áldozatait és hozzátartozóit.

Engedetlenség Ausztriában

Júniusban kezdődött. Az 1952-es születésű Helmut Schüller, aki 1995-től 1999-ig Christoph Schönborn bíboros-érsek általános helynöke is volt, aztán egyetemi lelkész, már 2006-ban elindította „Papi kezdeményezés” elnevezésű mozgalmát bizonyos „zsinati” egyházi reformok megvalósítása érdekében.

Megújulni akaró egyházi közösség

XVI. Benedek németországi látogatása elé

A pápa szeptember 22-én érkezik harmadik szülőföldi látogatására. Hivatalos útja során Berlin, Erfurt, Etzelsbach, Lahr és Freiburg lesznek az állomásai. Szeptember 25-éig tartó négynapos útja során tizenhét beszédet mond és öt ünnepélyes szentmisét mutat be. Az ezek iránt megnyilatkozó érdeklődés a német társadalmi és egyházi viszonyok ismerőit is meglepte.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.