Összefogás

Összefogtak a Karitatív Tanács tagszervezetei az Ukrajnában élő, nehéz helyzetbe került családokért is. A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat által gyűjtött adományokat kamionkonvoj viszi majd a szomszédos országba – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A kamionkonvoj indulását április közepére tervezik. Nemcsak magánemberek, hanem élelmiszer-forgalmazó és -gyártó cégek felajánlásait is várják, és nagy szükség lenne gyógyszerekre és orvosi műszerekre is. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: várják a felajánlásokat a helyi szervezetekhez. A karitatív szervezeteknek április 9-ig kell összeállítaniuk a szállítmányokat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még decemberben harminckétmillió forint értékben küldött gyorssegélyt a térségbe, majd döntött arról, hogy a katasztrófaalapból újabb tízmillió forint értékben juttat el támogatást a nehéz helyzetben lévő emberek megsegítésére.

Korábban a Magyar Közlönyben megjelent a kormány határozata, amely szerint az emberi erőforrások miniszterének együttműködési megállapodást kell kötnie a Katolikus Karitásszal a Kárpátalján élő magyar családok megsegítésére indítandó egyéves program lebonyolítására. Ennek fedezetére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek nyolcvanötmillió forintos költségvetési támogatást kell biztosítania.

A pénzadományokat a Katolikus Karitász 12011148-00124534-00800007 számú elkülönített számlájára lehet fizetni. A közlemény rovatba, kérjük, írják be: „Kárpátalja”. Továbbra is él a 1356-os adományvonal. További részletek a gyűjtésről: www.karitasz.hu.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .