Országjárásra indul az Eucharisztikus Világkongresszus keresztje

Fotó: Kovács Tamás/MTI

 

A missziós keresztet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig valamennyi egyházmegyébe elviszik. Március 2-án érkezik meg a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegyébe, ahol első állomása Máriapócs lesz, majd további nyolc helyen is felállítják – mondta el a főegyházmegye sajtóreferense.
A három méter magas, bronzborításokkal díszített tölgyfa kereszt Ozsvári Csaba ötvösművész (1963–2009) alkotása. Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi. A feszület középpontjában, ezüst tokban egy Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, a levéldíszek fordulataiban pedig tizenkilenc magyar szent, illetve boldog ereklyéi találhatók, mások mellett Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Gellért relikviái.
A keresztet 2017 novemberében, a magyar püspökök vatikáni ad limina látogatásán megáldotta Ferenc pápa.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .