„Minden kegyelem az életemben”

Fotó: Merényi Zita

 

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén a kilencvenéves Hargitai Anna M. Magna SDR nővér kapta. A díjátadót február
24-én tartották Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében.
Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett díjátadón mások mellett részt vett Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök – aki Erdő Péter bíboros, prímás személyes megbízott­jaként volt jelen az eseményen –, ­Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Bolberitz Pál teológiaprofesszor, az első Parma fidei – Hit pajzsa díjas, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Horváth Béla volt országgyűlési képviselő, a díj egyik alapítója, valamint két korábbi kitüntetett: Punk M. Gemma érdi ciszterci nővér és Kerényi Lajos piarista szerzetes.
Az elismerést Mádl Dalma asszony adta át Magna nővérnek, a Szent Margit Gimnázium örökös rendi igazgatóhelyettesének.
Az ünnepségen idézetek hangzottak el az Új Ember hetilapban megjelent, Magna nővérrel készült interjúból. A díjátadón Horváth Béla köszöntötte, és Cserháti Ferenc püspök áldásban részesítette a megjelenteket.
A kitüntetettet Bolberitz Pál professzor méltatta. Laudációjában egyebek mellett elmondta: „Az, hogy most ismét fenn ragyog a Szent Margit Gimnázium ormán a kereszt, Magna nővér buzgólkodásának is köszönhető.” A díjazottról szólva – aki 1948-ban lépett be az ­Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjába, és titokban lett örökfogadalmas – hangsúlyozta: „Igaz, hogy minden kegyelem, de az is fontos, hogy Isten kegyelmével együttműködjünk. Erre maradandó példát ad Magna nővér élete.” A díjjal járó oklevélen többek közt az olvasható, hogy a 2018. évi kitüntetettet életútja, hivatása és magyarságtudata tette méltóvá az elismerésre. A nővér egy Jó pásztor-szobrot is kapott a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. műhelyéből.
Magna nővér a jelenlévőkhöz fordulva a következőket mondta: „Egyet akarunk, szeretni egymást, és egymásban az Úr Jézust. Ebből ered a béke.” Ő maga imát ígért, és kérte, hogy imádkozzunk egymásért, „mert az ima segít”.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .