Öröm és titok

„A Székesfehérvári egyházmegyében az új evangelizáció évének jelmondata ez: Megkeresni az embert ott, ahol van, és megajándékozni a hit örömével. A családoknak is szól ez a felhívás, hisz mindazt a jót és szépséget, amit közös életükben megtapasztalnak, bátran tovább kell adniuk” – mondta Spányi Antal püspök a rendezvényt megnyitó beszédében.
Az ifjúság körében igen népszerű Pál Ferenc atya előadása az idősebbeket is magával ragadta. Minden ember vágyik a meghittségre, csak más-más mértékben – mondta el. A meghitt kapcsolatot sokan összetévesztik a meghitt pillanatokkal, találkozásokkal, a közelséggel vagy a szenvedéllyel és a függőséggel. Ha hiányzik a jóban-rosszban való elköteleződés a másik mellett, akkor megsérül a kapcsolat – hangsúlyozta.

Mikortól számít az ember embernek? Papp Miklós teológus, görögkatolikus pap előadása az élet kezdetére vonatkozó bioetikai kutatásokat mutatta be.

„Istenkapcsolat lehetséges család nélkül, de a család nem létezhet istenkapcsolat nélkül” – vallja Süveges Gergő, a népszerű tévés. Előadásában élethivatásként mutatta be a hit megélését, a családot, a baráti és közösségi kapcsolatokat, valamint a munkát. őszintén, humorral beszélt a konfliktushelyzetekről, amelyeket a hivatásterületek összehangolásának nehézségei kapcsán élt és oldott meg. A fehérvári házasság napján a jó hangulatról a móri kapucinus atyák Forró Cappuccino együttese gondoskodott zenés-táncos koncertjével, és a Vox Mirabilis egyházközségi kamarakórus is énekelt. A programok alatt a legkisebbeket játszószoba várta, a nagyobbak pedig kézműves foglalkozáson és versenyjátékokban vehettek részt.
Fotó: Berta

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .