Nyaralás a Karitász segítségével
Fotó: Oroz Veronika

 

A Győri Egyházmegyéből is érkezett harminc nehéz sorsú gyermek, akik kísérőikkel együtt színes, változatos programokban vehettek részt július 1. és 6. között. Sokak számára ez a tábor jelenti az egyetlen lehetőséget a nyaralásra, a kikapcsolódásra. A gyerekek közül többen megosztották élményeiket: „Az ország különböző településeiről sok-sok gyerekkel együtt vehettem részt idén nyáron Zánkán az Erzsébet-táborban. Több programot szerveztek nekünk: hajózást a Balatonon, sárkányhajózást, játékprogramokat. A mai fiatalok problémáit érintő előadásokat is hallgathattunk. Esténként koncertek, diszkó, tábortűz színesítette a programot. A közös élményeknek köszönhetően több barátom is lett. Megismerhettem egy olyan helyet, amelyről a szüleim sokat meséltek. A többi gyerekkel együtt örülök, hogy ez a valaha csodálatos úttörőtábor tovább élhet Erzsébet-táborként. Élmény volt. Köszönet érte.” – Sáling Dóra (Mosonmagyaróvár) „Immár másodszor jártam Zánkán, nagy élmény volt. Jó, mert összehozza a gyerekeket, új embereket ismerhetsz meg a táborban, fantasztikusak a programok. Ilyen volt például a sárkányhajózás, az »Egy perc, és nyersz« vagy a trambulinozás. Nekem ezek tetszettek a legjobban. Olyan, hogy nem tetszik, számomra nem volt, remekül éreztem magam egész héten, és köszönöm, hogy ott lehettem. Sokat számított az is, hogy ilyen szuper felügyelőket kaptunk. Minden nagyon jó volt, és még egyszer köszönök mindent a táborvezetőnek és a »tesóknak« (tábori együttélést segítő operatív munkatársak), na meg persze a karitászigazgató úrnak!” – Mitro Zsanett (Győr) „Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem Zánkán ezen az egy héten. Nagyon jól éreztem magam. A kísérők kedvesek voltak, és odafigyeltek ránk. Mivel ételérzékeny vagyok, külön köszönöm Éva néninek, hogy minden étkezésnél segített. A programok jól szervezettek voltak, élményekben gazdag volt a hét. Külön kiemelni nem is tudnék semmit, hiszen minden nagyon szuper volt! Remélem, hogy a jövőben lesz még lehetőségem részt venni ilyen táborban. Köszönöm szépen!” – Papp Tamás

Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..