Nővérke a neten

„Programunkkal tudást szeretnénk közvetíteni, mert fontos, hogy ott legyünk a másik mellett, de nem mindegy, hogy csak úgy, vagy szakszerűen segítünk-e” – mondta Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapító elnöke január 28-án, Budapesten, a www.webnover.hu oldalt bemutató sajtótájékoztatón. Sokan vannak, akik otthoni gondoskodást igényelnek: kórházból frissen hazatérők, beteg gyermekek, fogyatékossággal élők, idős szülők, rokonok és szomszédok. „A kórházi gondozás ideje rövidül, s az egészségügynek nincs mindig kapacitása arra, hogy olyan tudást adjon át, amellyel a beteg otthon ápolható” – emlékeztetett Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök. S a legtöbben a megszokott környezetükben szeretnének maradni, nem pedig szociális és egész¬ségügyi intézményekben. Nagy feladatuk van hát azoknak, akik vállalják, hogy maguk gondoskodnak szeretteikről, de semmiféle előképzettségük, tapasztalatuk vagy rutinjuk sincs.


Nekik lehet hasznos a honlap, amelyen szakemberek adnak tanácsot az otthoni ápolásról. Közel ötven oktatófilm mutatja be, mit hogyan kell csinálni: például öltöztetni, ágyazni, a vizeletürítésben segíteni, fektetni és felültetni. Az úgynevezett szolgáltatási térképen megkereshetjük a lakóhelyünkhöz legközelebb eső intézményeket: betegszállító szolgálatokat, gyógyászati segédeszközök boltjait és kölcsönzőit, gyógyszertárakat és orvosi ügyeleteket. S mivel folyamatos ápolásra szoruló hozzátartozónk gondozása sokszor testileg és lelkileg egyaránt megterhelő feladat, az oldalon – keresztény szellemben – lelki segítséget szintén nyújtanak. Sőt táplálkozási tanácsokat is adnak, például diétás recepteket közölnek. Ha pedig személyes kérdéseink vannak a gondozási feladatokkal kapcsolatban, írhatunk a szakértőnek, így például jogi eligazítást is kaphatunk, hogy megértsük és átlássuk, gondozóként és gondozottként pontosan milyen járandóságaink vannak.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megannyi időseket, betegeket és fogyatékossággal élőket ellátó intézményt és szolgáltatást működtet. Magyarországon a karitatív szervezet vezette be a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, önkéntesei évtizedek óta látogatják a magukra maradt időseket. Legújabb fejlesztése, a WebNővér internetes oktató- és tanácsadó program kétéves munka eredménye, az Európai Unió Central Europe programjának támogatásával jött létre. A pályázati támogatással a weboldal fontosabb felületei a közeljövőben hét másik nyelven is elérhetők lesznek. Sirák András háziorvos, a szeretetszolgálat mentőorvosa elmondta, hogy szeretnék bővíteni az idősgondozással és gyermekellátással kapcsolatos információkat, továbbá szeretnének szemléletet formálni, mert noha terjed az úgynevezett egynapos sebészet, ez még nem jelenti azt, hogy a felépülés is egynapos lesz.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .