Az Apostolok cselekedeteiben arról olvasunk, hogy az ősegyházban szabadon gyakorolták a vagyonközösséget, nem volt kötelező teljesen lemondani a javakról. Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy kizárólag olyan emberekből alapítson közösséget, akik az ő hívására otthagyják minden vagyonukat és úgy követik őt. Mégis azt mondja: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Mit ítél el hát Jézus? Nem a földi javakat, hanem a hozzájuk ragaszkodó gazdag embert. Miért? Mert egyértelmű, hogy minden Istené, a gazdag viszont úgy viselkedik, mintha vagyona az övé volna. Tény, hogy a vagyon könnyen elfoglalhatja Isten helyét az ember szívében, elvakulttá teheti, és szabad utat engedhet a rossz hajlamoknak. Pál apostol írja: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert.” Már Platón megállapította: „Lehetetlen, hogy egy rendkívül jó ember egyben rendkívül gazdag is legyen.” Mit tegyen tehát az, aki jómódú? Mindenekelőtt legyen szabad a szíve, teljesen nyitott Isten előtt. Vagyona kezelőjének tekintse magát, és ne feledkezzék meg arról, hogy vagyonát „társadalmi adósság” terheli – ahogy azt II. János Pál mondta. A gazdagság önmagában nem rossz, nem megvetendő, de helyesen kell élni vele. Ne a kezünk, hanem a szívünk legyen távol a pénztől! Tanuljuk meg mások javára felhasználni! Aki gazdag, az legyen a többiekért gazdag! „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Talán úgy gondolod, hogy egyáltalán nem vagy gazdag, tehát ezek a szavak nem vonatkoznak rád. Vigyázz! E kijelentés után a tanítványok is megdöbbenten kérdezték Krisztustól: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ez világosan mutatja, hogy szavai mindenkihez szólnak. Még annak a szíve is ragaszkodhat ezer földi dologhoz, aki mindent elhagyott Krisztus követéséért. Még egy koldus is lehet olyan Isten előtt, mint a gazdag – ha szitkozódik, amikor valaki hozzányúl a tarisznyájához…
