Negyven nap az életért

Fotó: Pexels.com

 

A világ 37 országának 636 városában böjtölő és imádkozó 750 ezer önkéntessel együtt a magyar résztvevők is békésen fohászkodnak szeptember 27-től kezdve a legsúlyosabb élet- és termékenységellenes beavatkozás, a művi terhességmegszakítás tragédiájának megszűnéséért.
Várják mindazokat, akik békés lelkülettel velük imádkoznának legalább egy órát Budapesten, a IX. kerület, Nagyvárad tér 1. szám alatt található Szent István Kórház, illetve annak szülészete (Haller utca 31.) előtt.
„Negyven napon át reggel 7-től este 7 óráig fohászkodjunk együtt az általunk áldott ajándéknak tekintett magzatgyermekek életéért, az őket tehernek érző szülők életpárti döntéséért” – olvasható a mozgalom felhívásában.
Arra is biztatnak, imádkozzunk az egész­ségügyben dolgozó munkatársakért is, hogy a Teremtő által mindannyiunkra érvényes felelősség, illetve az Alaptörvény és az egészségügyi törvény által is biztosított, megkérdőjelezhetetlen joguk alapján szabad lelkiismerettel, bátran választhassák az élet kultúrájának és örömhírének szolgálatát.
A csatlakozni vágyókat arra kérik, válasszanak ki maguknak egy megfelelő időpontot, és jelentkezzenek ezen az e-mail címen: 40nap­azeletert@gmail.com vagy (némi angoltudás birtokában) jegyezzék elő magukat a következő weboldalon: https://40daysforlife.com/localcam­pa­­igns/budapest/calendar.

Forrás: Alfa Szövetség

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .