Ne késsünk el a szentmiséről, inkább előbb érkezzünk!

Fotó: News.va

 

Ma szeretnék elkezdeni az eucharisztikus ünneplés felépítésével foglalkozni. A mise két részből áll, az ige liturgiájából és az Eucharisztia liturgiájából. Ez a két rész olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt alkot (vö. Sacrosanctum Concilium, 56; A római misekönyv általános rendelkezései, 28). Az ünneplés, melyet előkészítő szertartások vezetnek be és befejező szertartások zárnak le, egyetlen egységet képez, és mozzanatait nem lehet elszakítani egymástól, én mégis a könnyebb érthetőség kedvéért külön-külön tárgyalom őket, amelyek mindegyike képes megérinteni és átjárni emberségünk valamely dimenzióját. Ismernünk kell ezeket a szent jeleket, hogy teljesen át tudjuk élni a misét és ízlelhessük annak egész szépségét.
Miután a nép egybegyűlt, az ünneplés bevezető szertartásokkal kezdődik, ezek közé tartozik a misézők vagy a miséző bevonulása, a köszöntés („Az Úr legyen veletek!”, „Béke veletek!”), a bűnbánati cselekmény („Gyónom…”, amelyben bocsánatot kérünk bűneinkért), az „Uram, irgalmazz”, a dicsőség himnusza és a könyörgés, amelyet collectának (összegyűjtött imának) neveznek, nem azért, mert akkor gyűjtik össze az adományokat, hanem mert ez az ima összefoglalja az összes nép imaszándékait; és az összes nép imaszándékainak ez a gyűjteménye imaként száll fel az égbe.
Ezeknek a bevezető szertartásoknak az a célja, „hogy az egybegyűlt hívőket közösséggé formálják, és felkészítsék Isten igéjének hívő hallgatására és az Eucharisztia méltó ünneplésére” (A római misekönyv általános rendelkezései, 46). Helytelen gyakorlat, ha valaki nézi az óráját, és azt mondja: „Még időben vagyok, a beszéd végére odaérek, és ezzel eleget is teszek a (misén való részvétel) előírásának.” A mise a keresztvetéssel kezdődik, és ezekkel a bevezető szertartásokkal, mert ezekkel kezdjük el imádni Istent közösségként. Ezért fontos figyelni arra, hogy ne érkezzünk későn, hanem inkább előbb, hogy felkészítsük szívünket a közösségnek erre az ünneplésére.
Általában a kezdőének alatt a pap a többi szolgálattevővel körmenetben a szentélybe vonul, ahol meghajlással üdvözli az oltárt, és tisztelete jeleként megcsókolja, adott esetben meg is füstöli. Miért? Mert az oltár Krisztus: Krisztust jelképezi. Amikor az oltár felé nézünk, akkor abba az irányba tekintünk, ahol Jézus van. Az oltár maga Krisztus. Ezek a mozdulatok – félő, hogy észre sem vesszük őket – nagyon jelentősek, mert már kezdettől kifejezik azt, hogy a mise szerető találkozás Krisztussal, aki „testét felajánlva a kereszten (…) ő lett a főpap, az oltár és az áldozati bárány” (húsvéti prefáció V.). Az oltár ugyanis, mint Krisztus jele, „a középpontja annak a hálaadásnak, amely az Eucharisztiával megy végbe” (A római misekönyv általános rendelkezései, 296), és az egész közösség körbeveszi az oltárt, amely Krisztus; nem azért álljuk körbe, hogy egymás arcát nézzük, hanem hogy Krisztusra tekintsünk, mert Krisztus ott van a közösség közepén, és nem valahol távol.
Aztán következik a kereszt jele. A misét vezető pap keresztet vet magára, és ugyan­így tesz a gyülekezet összes tagja: tudatában vannak annak, hogy a liturgikus cselekményt „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” végzik. Szeretnék itt egy apró szempontra kitérni. Megfigyeltétek már, hogyan vetnek a gyerekek keresztet? Nem tudják, mit csinálnak: néha mintha ákombákomot rajzolnának magukra, de az nem a kereszt jele. Legyetek oly kedvesek, anyukák, apukák, nagyszülők, tanítsátok meg a gyerekeknek – kezdettől, kiskoruktól fogva –, hogyan kell helyesen keresztet vetni! És magyarázzátok el nekik, hogy Jézus keresztje mintegy védelmet nyújt nekünk. A mise tehát a kereszt jelével kezdődik. Az egész imádság úgymond a Szentháromság terében – „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” –, a végtelen közösség terében zajlik; forrása és célja a hármas-egy Istennek a Krisztus keresztjében kinyilvánított és odaajándékozott szeretete. Krisztus húsvéti misztériuma ugyanis a Szentháromság ajándéka, és az Eucharisztia mindig az ő átszúrt szívéből fakad. Amikor tehát megjelöljük magunkat a kereszt jelével, nemcsak keresztségünk emlékét idézzük fel, hanem kijelentjük, hogy a liturgikus imádság Istennel való találkozás Krisztus Jézusban, aki értünk emberré lett, kereszthalált halt és dicsőségesen feltámadt.
Ezután a pap liturgikus köszöntést intéz a hívőkhöz: „Az Úr legyen veletek!”, vagy más, hasonló formulával – bőven vannak ilyenek –, a gyülekezet pedig válaszol: „És a te lelkeddel.” Párbeszédet folytatunk. A mise elején járunk, és gondolnunk kell mindezen mozdulatok és szavak jelentésére. „Szimfóniába” lépünk, amelyben több hangnem megszólal, köztük csendes ütemekkel, hogy „összhangot” hozzunk létre az összes résztvevő között, vagyis hogy elismerjük: egyazon Lélek vezet minket, ugyanazon cél felé. „A pap köszöntése és a nép válasza kinyilvánítják az ünneplésre egybegyűlt Egyház misztériumát” (A római misekönyv általános rendelkezései, 50). Így kifejeződésre jut a közös hit, valamint az a kölcsönös vágy, hogy együtt legyünk az Úrral, és megéljük az egységet az egész közösséggel.
Ez egy szépen kialakuló, imádságos szimfónia, amely rögtön igen megható mozzanatot tartalmaz, mert a mise vezetője mindenkit bűnei beismerésére hív. Mindannyian bűnösök vagyunk. Bár nem tudom, talán van köztetek, aki nem bűnös… Ha van köztetek olyan, aki nem bűnös, kérem, jelentkezzen, hogy mindannyian láthassuk! Nem jelentkezik senki, jól van: helyes a hitetek. Mindannyian bűnösök vagyunk, s ezért a mise elején bocsánatot kérünk. Ez a bűnbánati cselekmény. Nemcsak az a feladatunk, hogy gondoljunk elkövetett bűneinkre, hanem sokkal több: felszólítást kapunk, hogy bűnösnek valljuk magunkat Isten előtt és a közösség előtt, testvéreink előtt, alázatosan és őszintén, mint a vámos a templomban. Ha az Eucharisztia valóban jelenvalóvá teszi a húsvéti misztériumot, vagyis Krisztus átmenetelét a halálból az életbe, akkor az első teendőnk az, hogy felismerjük, melyek a halálhelyzeteink, hogy Jézussal együtt új életre támadjunk. Ez megérteti velünk, mennyire fontos a bűnbánati cselekmény. S ezért a következő katekézisben újra elővesszük a témát.
Lépésről lépésre haladunk előre a mise magyarázatában. De kérlek titeket, tanítsátok meg a gyerekeket helyesen keresztet vetni! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .