Nagyvilág

Ferenc pápa látogatása a szegényeknél

A pápa május 21-én délután látogatott el a Vatikán és Olaszország határán épült házba, amely huszonöt éve fogad be szegényeket. Személyesen köszöntötte, meghallgatta, megáldotta és megölelte azokat, akik szegénységben, szenvedések között és kirekesztettségben élnek. Az otthont Boldog Kalkuttai Teréz anya nővérei vezetik. Naponta huszonöt nőt és hatvan férfit fogadnak be itt, ételt és szállást adnak nekik. Ferenc pápa több mint száz emberrel találkozott: a ház szolgálatait igénybe vevő szegényekkel, az otthont vezető nővérekkel, a külső munkatársakkal és barátokkal. Mikor már távozni készült, észrevette, hogy nem mindenkivel fogott kezet. „Titeket nem üdvözöltelek? Gyertek, gyertek!” – mondta, és mindegyikőjüket megölelte. (L’Osservatore Romano/MK)

Csökken a brit katolikusok és papok száma

A Latin Mass Society felmérése szerint a keresztelések, házasságkötések és pappá szentelések száma alapján a hatvanas években volt a csúcson a brit katolicizmus – írja a Catholic Herald című katolikus hetilap. 1964-ben 137 673 embert kereszteltek meg, 2010-ben viszont már csak 63 962-t. 1913-ban 13 201 ember kötött katolikus házasságot, 1968-ban 47 417, ellenben 2008-ban csupán 9 932. 1959-ben 15 794-en katolizáltak, 2005-ben mindössze 3 829-en, 2010-ben pedig 5 809-en. 1912-ben 1,8 millió katolikus élt Angliában és Walesben, 2010-ben pedig négymillió. (MK)


Százezren tűntettek Rióban a melegházasság ellen

Rendőrségi becslések szerint mintegy százezren vettek részt május 25-én Rio de Janeiróban azon a tüntetésen, amelyet a brazíliai protestáns egyházak rendeztek a hagyományos családkép védelmében. A brazil igazságszolgáltatás ugyanis nemrégiben jóváhagyta a homoszexuálisok „házasodási” jogát, holott a törvényhozásban évek óta húzódik a melegházasság törvényessége körüli vita. (MTI)

Romero vértanú püspök tanúságtételéről

Ferenc pápa május 23-án fogadta Carlos Mauricio Funes Cartagena salvadori elnököt. A megbeszélések során a felek megelégedettségüknek adtak hangot a Szentszék és a Salvadori Köztársaság között fennálló jó kapcsolatok miatt. Külön kiemelték Oscar Romero (képünkön) korábbi San Salvador-i érsek tanúságtételének fontosságát az egész nemzet számára. Foglalkoztak egyes etikai kérdésekkel is, köztük az emberi élet, a házasság és a család védelmével. A salvadori elnök Oscar Romero érsek ruhájának egy darabját tartalmazó ereklyetartót ajándékozott Ferenc pápának. (VR)

Katolikus bloggerek pere Vietnamban

Államellenes felbujtás vádjával januárban többéves – háromtól tizenhárom évi – börtönbüntetésre ítélték azokat a huszonnégy és ötvenöt év közötti katolikus bloggereket, akiket még 2011-ben tartóztattak le. A katolikus aktivisták közösségi oldalakon keresztül internetes jegyzetekkel küzdenek a vallásszabadságért, a többpártrendszerért és a gyülekezési jogért, a vietnami törvények szerint azonban ez államellenes tevékenységnek minősül. Sokan vérlázítónak tartották az ítéletet. A bloggerek másodfokú tárgyalása május 23-án kezdődött a közép-vietnami Anghe An városában. A tizennégy elítélt közül nyolcan fellebbeztek, és négyüknek mérsékelték is a büntetését. Egyikük tizenhárom év helyett végül négy évet kapott, miután kifejezte bűnbánatát. „Nem örülök, mert azt kértem a bíróságtól, hogy nyilvánítsák az aktivistákat ártatlannak” – nyilatkozta az ügyvédjük az AFP hírügynökségnek. A pert nagy nemzetközi figyelem követi, és több katolikus csoport imavirrasztással is kísérte. (La Croix / BBC

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .