Nagyszabású felújítás Máriapócson

Egy 2008 augusztusában elnyert, európai uniós forrásból támogatott pályázat révén nyílik lehetőség a teljes templomi berendezés restaurálására, beleértve a kegyoltárt és az ikonosztázt is. Fölszedik a padlóburkolatot, így régészeti kutatást is végeznek, megújítják az elektromos vezetékeket, a hangerősítő berendezéseket, új fűtést kap a templom, megerősítik a tető- és toronyszerkezetet. Ezekkel együtt megújul a templomudvar is.

Máriapócs városa is megnyert egy pályázatot, ennek révén felújítják a templom előtti teret is. A munkálatok előreláthatólag 2010. szeptember 14-éig, Szent Kereszt fölmagasztalásáig tartanak majd. Mivel a munkálatok első időszakára a kegytemplomot be kell zárni, a kegykép augusztus végéig a hajdúdorogi székesegyházban lesz látható. Ez idő alatt a nemzeti kegyhelyen a szokásos máriapócsi búcsúkat nem lehet megtartani. Helyettük a hajdúdorogi székesegyházban elhelyezett kegyképhez szerveznek zarándoklatokat. A máriapócsi lelkigyakorlatos ház azonban változatlanul üzemel. A tervek szerint február 7-én, reggel 6 órakor induló gyalogos zarándoklattal viszik át a kegyképet Hajdúdorogra. A zarándoklathoz bárki csatlakozhat akár egy útszakaszon, akár a teljes útvonalon. Akik szeretnének részt venni ezen az ünnepélyes meneten, azok Seszták István atyánál jelezhetik szándékukat a (30) 239 00 03 telefonszámon. Hasonló zarándoklattal viszik majd vissza a képet augusztus 31-én.

(A munkálatok tovább folytatódnak, de a templom előreláthatólag akkor már újra megnyitható lesz.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .