Motoros zarándoklat Ecséden

 

A rendezvény május 19-én késő délután szentmisével és fáklyás körmenettel kezdődött. A szertartást Varga József ecsédi plébániai kormányzó mutatta be. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a szeretet a másik ember melletti döntés, amelyben kifejeződik az áldozatkészség is. Az egymásra fordított idő nagy érték a mai világban, ezért is értékesek az ilyen zarándoklatok. A Szentkút-völgyi kápolna „oázis az Istenhez vezető úton”, ahol megállunk, és tanulni akarunk valamit Istentől – tette hozzá.
Másnap Csontos Péter, a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapító tagja és koordinátora; Gorda Éva, az Ecsédi Motoros Egyesület titkára, valamint Tóth Zoltán, a Motorosok a Motorosokért Alapítvány (MOTaMOT) képviselője köszöntötte a zarándoklat résztvevőit. Ezt követően Kiss Gergely háromszoros olimpiai és világbajnok vízilabdázó tartott előadást. Szólt a sportról, az eredményekről, a lelkiségről és a kitartás fontosságáról. A délutáni író-olvasó találkozón a Szent László-évhez kapcsolódva Benkő László író, a Magyar Írószövetség és a Történelmiregény-írók Társaságának tagja beszélt a lovagkirály életét feldolgozó trilógiájáról.
A nap folyamán a Magyar Vöröskereszt egri munkatársai szervezésében lehetőség nyílt a véradásra is. A program motoros felvonulással és solymászbemutatóval folytatódott, majd Balla Barnabás pálos szerzetes mutatott be szentmisét.
Szentbeszédében a „nagymamáknak álcázott farkasokról” szólt. A mai világban számtalan olyan eseménnyel, helyzettel és információval találkozunk, amely álruhába öltözött farkasnak tekinthető: szépen be van csomagolva, hogy az ember ne féljen tőle – mondta. – Jézus Krisztus elküldte nekünk a Szentlelket, s várjuk, hogy mindannyiunk szívében eljöjjön a pünkösd, és a Lélek segítségével felismerjük a báránybőrbe bújt farkasokat, s meg tudjuk különböztetni a valóságot a látszattól. A szentmisét követően Balla Barnabás megáldotta a motoros zarándokokat.
Fotó: Mária-út Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .