Mintamenza

 

A lehangoló eredmény hatására viszont az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életre hívta Mintamenza nevű programját, amelynek célja a közétkeztetés megújítása – azaz egy egészségesebb, korszerűbb és finomabb ételeket kínáló menzai ellátás kialakítása. A programot 2010-ben, Békés megyében indították el, november óta azonban az egész országra kiterjesztették. Januárban pedig a „legnagyobb falat”: Pest megye, illetve Budapest is csatlakozott.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a közétkeztetéssel foglalkozó konyhák önkéntesen jelentkezhetnek a programba. A résztvevők vállalják, hogy az átlagos menzákhoz képest egészségesebb menüket állítanak össze, több zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, minőségi tejtermék felhasználásával. Az ételekhez, hacsak lehet, helyi, de legalábbis magyar alapanyagokat használnak, így az évszaknak megfelelő és változatos ételek kerülhetnek a tányérra. A modern konyhatechnológiák alkalmazásával pedig nagyobb mértékben őrizhetik meg az élelmiszerek vitamin- és ásványianyag-tartalmát. A Mintamenza csapata mindehhez szakmai segítséget nyújt, minden esetben az adott konyha igényeinek és kapacitásának megfelelően, egyedivé formálva a programot. Ahogyan a program elindítói megfogalmazták: bíznak abban, hogy egy egészségesen táplálkozó, újfajta étkezési kultúrával rendelkező generáció növekedhet fel.
MTI

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .