Mindig jobbra

A 2012-ben felújított Párbeszéd Háza mára a befogadás ignáci lelkiségen alapuló helye lett. Több csoport működik itt, amelyek nem rivalizálnak egymással. E közösségek számára nem elegendő, amit külön-külön tesznek, képesnek kell lenniük arra is, hogy együttműködjenek egymással.

Majd egy éve alakult meg a jezsuita rendházban a fiatal felnőttek mentálhigiénés gondozását ellátó Oázis. Mára elmondhatjuk, hogy az indulás sikeres volt, és küldetését jól látja el ez az intézmény. A munkatársak által kínált segítő beszélgetés ingyenes, bejelentkezés nélkül igénybe vehető, világnézeti hovatartozástól függetlenül.


Az INIGO ifjúságpasztorációs és hivatásgondozó csoport 2014 szeptemberében indult. Ez a Jézus Társasága által létrehívott új kezdeményezés a 15-30 éves korosztályt szeretné elérni. Szent Ignác eredeti neve Inigo de Loyola volt, innen kapta nevét a csoport. Feladata ifjúsági lelkigyakorlatok, lelkinapok szervezése és hivatásgondozás. Elsősorban Budapesten, a Párbeszéd Házában fog működni, de a munkatársak alkalmanként vidékre is el fognak menni. Az isten- és emberi kapcsolat, az imádság, az önelfogadás, a boldogság, a döntéshelyzetek és a hivatás kérdéseiben segítenek a fiataloknak. A csoport tagjai gyakorlati éves, fiatal jezsuiták és ignáci lelkiségű szerzetesnők, valamint fiatal önkéntesek. Vezetőjük Koronkai Zoltán SJ.

Forrai Tamás tartományfőnök végül a miskolci, avas-déli jezsuita misszió által elindított Közös-Tér programokról beszélt. Ezek feladata, hogy összekapcsolják a helyi kezdeményezéseket, és megszólítsák a helybeli közösségeket. Ebben kiemelt jelentőséget kap az önkéntesek munkája. Tavaly megvásároltak egy területet, melyen egy multifunkcionális csarnok épülne fel. Ez a sport és a művészeti nevelés mellett helyet adna egy génbankos kertészeti programnak is, amely a „lépcsőházi” közösségekhez jutna el a kertészkedésen keresztül.

2014 végén jött létre formálisan is a Jezsuita Kiadó. Ügyvezetője, Tábori Kálmán elmondta, hogy a kiadó fogja átvenni a rendtartománytól a Szív újság gondozását – mely idén lesz százéves –, és a könyvek kiadását is. Terveik között szerepel a Tűz és lélek romapasztorációs sorozat folytatása, valamint többek között Ferenc pápa, Walter Kasper, Patsch Ferenc SJ és Nemeshegyi Péter SJ könyveinek megjelentetése.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .